16 rész - Ellentétek

• Örülök, hogy ismét együtt lehet a család - ölelt meg anyám, mikor végeztünk a vasárnapi ebéddel. 
• Bemegyek tanulni - indultam a szobám felé, amit aztán rögtön kulcsra is zártam. 

Hogy megelőzzem a bajt, második hete vagyok folyamatosan otthon, így a szüleimnek egy rossz szavuk sem lehet rám. Az elmúlt időszakban sokat töltöttem külön anyuéktól, s ugyan nem tették szóvá, én tudtam jól, hogy rosszul esik nekik. A család kezdett ismét összekovácsolódni, én pedig nem akartam, hogy miattam hulljon ismét szét. Adam megértette a döntésemet, s igaz, hogy a héten minden nap beszéltünk, mégis hiányzott az ölelése, amit nem egy iroda eldugott zugában akartam megtenni. 

• Peter, el is felejtettem mondani - próbálta kinyitni anyám az ajtóm, majd látván, hogy nem fog sikerülni, éktelen kopogásba kezdett.
• Megyek, megyek - sóhajtottam, és kipattantam az ágyamból. 
• Pénteken sokáig voltál el - kezdett bele és egy borítékot tartott a kezében. - El is feledkeztem róla. Ez neked jött! 
• Mi ez? - tépkedtem fel a papírt. - Úristen! - kiáltottam fel, mire anyám furcsa fejet vágva kérdezősködött a teleirkált papír felől. - Visszahívtak a - a szavam elakadt szinte. - Ugyan ebben a fordulóban nem sikerült helyezést elérnie, rajzait továbbítottuk egy a 'Város rajzolói' versenyre. - olvastam fel, folyamatosan mosolyogva. - Jézusom, anyu - ugrottam az nyakába. - Elmehetek? 
• Hogyne mehetnél - tette össze a kezét, majd megölelt. - John, gyere! - kiáltott a szobába, ahonnan apám sietve szedte a lábait. - Petit beszervezték egy rajzversenyre! 
• Kicsoda? - kérdezte meglepődve a férfi, majd kiszedte a papírt a kezemből.
• Voltam egy versenyen. Ott nem jutottam tovább, de a rajzaimat elküldték erre a helyre - mutogattam a borítékra. 
• Két hét múlva kell visszamenned. Szállást biztosítanak, hiszen rengetegen lesznek, pénteken és szombaton is lesz esélyetek elmenni. 
• Adammel beszélnem kell. Meg kell kérdeznem tőle, hogy ez miképp van, ő biztosan jobban tudja - mormogtam, majd a szobába indulva megtorpantam. Nem akartam saját magam lebuktatni azzal, hogy a telefonomból előkotrom Adam számát, és felhívom. - Megyek versenyre! - ujjongtam, így leplezve azt, hogy borzasztó zavarban voltam. 

***

• Hát ez nagyon jó, Peti! - ujjongott Daisy az iskola ajtaja előtt. - Tök rendes tőlük, hogy kerestek neked egy versenyt, ahol végül is... csak rajzolókkal kell versenyezned - motyogott. 

Az idő borzasztó volt. A hó hatalmasra nőtt, mindenfelé csak hókotró autók hangja hallatszott. Sosem szerettem a telet, különösen a hideg idő miatt. A havat pedig végképp utálom, hiszen ilyenkor elő kell húzni a magasszárú bundás hócipőt, és az öltözködésünk miatt is tíz kilóval többnek látszunk. Én pedig sosem voltam olyan szerencsés, hogy három pulcsi és egy kabát segítségével optimális legyen a hőmérsékletem, és ne vacogjak folyamatosan.

• Azt írják, hogy pénteken és szombaton lesz a meghallgatás, vagy mi az - toporgott Daisy egészen addig, míg a hó le pottyant a cipőjéről a lábtörlőre. 
• Meg szállást is biztosítanak, szóval, ha úgy akad, mindkét nap ott lehet maradni. 
• Adam megy veled, igaz? - baktatott fel a lépcsőn, s nem igazán akart a szemembe nézni.
• Fogalmam sincs - sóhajtottam. - Az is lehet, hogy anyuék akarnak majd elkísérni. - húztam a számat.

Tisztában voltam a dologgal, hogy anyuéknak eszük ágában sincs eljönni velem a versenyre, viszont tényleg szerettem volna Adammel menni, de Daisyt nem akartam megbántani. Ő a legjobb barátnőm, és nagyon szeretném, hogyha velem lenne azokon az alkalmakon, amikor csak ő tud nekem támaszt nyújtani. Éreztem, és tudtam, hogy Adam és Daisy közötti kapcsolatnak még érlelődnie kell, hiszen Daisy sosem volt kedves Adamhez, tehát mindkét részről borzasztó volt az állás. 

• Adam, képzeld - ujjongott Jennifer, és az ultravékony sarkú cipőjében tipegett a férfihez. - Kaptam egy levelet, hogy a rajzaimat továbbították egy másik versenyre! 
• Ó, ez nagyszerű! - olvasgatta Adam a levelet, és fél szemmel rám nézett.
• Én is kaptam - mosolyogtam rá. 
• Te is? - pislogott Jen. 
• Aha - vontam fel a szemöldököm.
• Két napos - olvasta fel Adam. - Pénteken és szombaton, két hét múlva. Szállást adnak. Gondolom sokan vannak, és maguk sem tudják, ki mikor kerül sorra - nézegette a telefonját. - Hát, akkor gratuláljunk nektek! - nézett az osztályra, akik rögtön tapsolni kezdtek. - Ti már kaptatok valamit? - pillantott a többi versenyzőre, akik egyenként hördültek fel és rázták a fejüket. 

* Adam szemszöge* 

• Gyertek be az irodámba - állítottam meg a két versenyzőt. - Gondolom, mindkettőtök szeretne elmenni a versenyre - jelentettem ki, ők pedig hevesen bólogattak. - Rendben. Én a holnapi nap folyamán felhívom őket, és érdeklődöm picit a versenyről, és az utolsó óránkat akkor erre szánjuk.

A napjaim szinte összefolytak, rengeteg dolgom volt, és sokszor éreztem úgy, hogy minden kicsúszik a kezem közül. Köszönhetően annak, hogy Maria lelépett, egy csomó dologgal kell foglalkoznom, ami alig fél év után lerombolta teljesen az agyamat. Hatalmas felelősség egy osztályt vezetni, figyelni az apróságokra, jegyezni a hiányzásokat, feleltetni, és a többi osztállyal is foglalkozni.

***

Teljesen kimerülve estem be az ágyamba. Késő délutánra járt már az idő, s a tél miatt már sötétségbe borult az egész város. Mivel az elintéznivalóim még az íróasztalomon vártak rám, nem hagyhattam, hogy a lustaság győzzön, erőt vettem magamon, és pár ásítás közepette olvasgatni kezdtem a tanulók hiányzásának posztolgatását. 

• Ez így nem lesz jó - fogtam a fejem néhány tanuló láttán. Gyors ütemben ellenőrizni kezdtem a hiányzások igazolását, amire hét órára készen is voltam. - Te jó isten! - fogtam a fejem a fürdőszobában. 

A voksomat a zuhanyra tettem, miután annyira álmos voltam, hogy féltem, elalszom a fürdőkádban. Forró vizet engedtem magamra, ami bár égette a hátamat, a fürdés erejéig legalább ébren tartott. A kabinban töltött időm nem volt több öt percnél, egy fogyókúrás vacsora után pedig az ágyam felé vettem az irányt. 

• Hiányzol - nyögtem a telefonba keservesen, mikor végre felvette. - Holnap jó lenne beszélgetni kettesben - sóhajtoztam. - Peter, lerakom, rendben? Jó éjszakát édes, holnap találkozunk - hallgattam el, majd később hozzátettem az egyik legfontosabb szavamat a fiú felé. - Szeretlek! 

* Peter szemszöge * 

• Daisy! - állítottam meg a lányt. - Szeretnék nálad aludni este - néztem rá hatalmas szemekkel. 
• Rendben - sóhajtott a lány. - Inkább úgy mond, hogy falazzak, jó? - mormogott.
• Micsoda? Nem, nem, Daisy! Nem Adamhez szeretnék menni. Hozzád! - fogtam meg a lány kezét, mikor indulni készült. - Nagyon szégyenlem magam - hajtottam le a fejemet, és a padlót méregettem.

Borzalmasan éreztem magam a lány miatt. Bűntudatom volt, hiszen ő mindig mellettem áll, mindig mellettem van, ha kell, rá számíthatok a legjobban, én pedig képes voltam egy szerelem miatt eldobni. Legalábbis ő ezt gondolta, nyilván. Kötelességemnek éreztem, hogy kiengeszteljem, s bármennyire is hiányzott Adam, nem tudtam volna nyugodtan vele lenni úgy, hogy Daisyvel hetek óta nem találkoztam. 

Hazaérve az első dolgom az volt, hogy anyunak beadjam a szövegemet, miszerint ismét nem leszek otthon. Féltem a reakciójától. Féltem attól, hogy mire összekovácsolódna a család, ismét széthullik. Kezdett minden kicsúszni a kezeim közül, nem tudtam helyre rakni a dolgokat. Minden időmet Adamre fordítottam, ezért mindenkit elhanyagoltam, és mindenkinek hazudtam. Tartottam a gondolattól, hogy a szüleim azt hiszik, talán megjavultam, és Daisyvel több van köztünk, mint barátság, hiszen folyamatosan együtt vagyunk. Daisy pedig tisztában volt a dologgal, hogy falazott nekem, és tudom, hogy bántotta a dolog. 

• Anya - ballagtam lassan hozzá - Szeretnék Daisynél aludni. 
• Tizennyolc éves leszel, nem szabhatom meg, mit csinálj - vont vállat, mosolyogva. 
• Nem akarom, hogy haragudjatok - húztam a számat.
• Miért haragudnék? Peter, nem tarthatlak folyton itthon.
• De ti annyira igyekeztek, én meg...
• Te meg tinédzser vagy. Azt hiszed, mi ennyi idősen a szüleinkkel akartunk lenni? - nevetett, és összeborzolta a hajam. - Menjél csak!
• Köszönöm! - csókoltam homlokon, s már indultam is a szobába, hogy összepakoljak. 

Egy kisebb bőrönddel indultam el a lányhoz, miközben az útra mit sem figyelve pötyögtem Adamnek az üzenetem, mikor hangos dudálásra lettem figyelmes. A vér szinte megfagyott bennem, és egy pillanatra megálltam, felkészülve arra, hogy balesetet okozok, de legnagyobb meglepetésemre egy autós parkolt le mellém, és lehúzta az autóablakát. Rögtön felismertem a fiút, ő volt az, aki hazakísért, akivel az elmondása szerint hatalmasat buliztam. Rám villantotta hófehér fogsorát, és az anyósülést kezdte paskolni. 

• Köszönöm, de inkább gyalogolok tovább - igazítottam meg a táskám pántját, és indultam is. 
• Miért? Hova sietsz ennyire? - állította le a kocsit, és villámgyorsan kipattant belőle.
• A barátnőmhöz.
• Azt hittem, meleg vagy. 
• A legjobb barátnőmhöz megyek.
• Nem fog megharagudni, hogyha késel kicsit - simított végig a kezemen, és egyre csak közeledett.
• Nem, nem fog. De én nem szeretnék késni. Főként nem miattad. 
• Ez furcsa - hátrált. - Te vagy a második ember, akit miután megdugtam, elutasít. Ráadásul majdnem egy időben.
• Engem nem dugtál meg - jelentettem ki. - Most mennem kell, szia! - intettem neki, és faképnél hagytam. Messziről visszanéztem, s láttam, ahogy belerúgott egy hatalmas hókupacba, majd az autójába szállt, hogy elhajtson. Titkon féltem, hogy utánam jön, de szerencsére lefordult a legelső utcánál.

A fülhallgatót visszadugtam a fülembe, felhangosítottam a zenét, és kizárólag az útra koncentráltam. Még a hangos zene sem tudtam elhessegetni a gondolatomat a fiúval kapcsolatban. Aggódva kezdtem gondolkodni azon az estén, de semmi semmire sem emlékeztem belőle. Idegesített a kijelentése, és reménykedtem a dologban, hogy pusztán azért mondta, hogy lefektetett, hogy most ismét megtegye.

A lámpa zöldre villant, én pedig villámgyorsan lépkedtem a zebrán, hogy lefordulhassak és ezzel beérhessek Daisyék utcájába. Siettem, ahogy csak tudtam, s mire becsengettem hozzájuk, alig kaptam levegőt.

• Hideg van, igaz? - tessékelt be az édesanyja. - Miért nem szóltál? Elhoztalak volna!
• Jaj, dehogyis! Jót tett a friss levegő, köszönöm - vetettem le a cipőmet, majd a melegebb ruháimat és besétáltam Daisy szobájába.
• Peter! - ugrott a nyakamba a lány. - Gyere csak! Vettem két üveg koktélt - zárta kulcsra a szobát, és előhúzott a szekrényéből két üveg Mojitot. - Annyira örülök, hogy ismét együtt lehetünk! - ölelt meg.
• Daisy, annyira szeretlek! - szorítottam, és eszem ágában sem volt elengedni a lányt. Éreztem a leheletét a vállamon, hosszú szőke hajának kellemes illata pedig rögtön megcsapta az orromat. 
• Csücsülj le! - ütögette az ágyat, amire rögtön le is huppantam. A lány pördült párat, poharat hozott, én pedig kihúztam a táskámból a közös párnánkat, amivel aludni fogunk. - Tudod, hogy nem fogod ma megúszni. Mindent be kell számolnod Adamről! - szótagolta a mondatot hatalmas vigyorral a száján. 
• Daisy! 
• Nem érdekelsz! Mindent hallani akarok. Imádom látni, hogy boldog vagy! - csitított el, és felhörpintettük az első pohár koktélt. 

Hangos zenét kapcsoltunk, és sokáig csak ültünk egymással szemben, hatalmas vigyorral az arcunkon, és sorra húztuk le a koktélt a poharunkból. Az ötödik pohár után már nem számított semmi, nem voltam zavarban, ha Adamről beszéltem, és képes lettem volna minden titkot kikotyogni, ha lett volna ilyesmink Adammel.

• Azt mondod, még nem feküdtetek le? - sikított Daisy, és alig bírta abbahagyni a nevetést. 
• Csomószor bepróbálkoztam nála, ő meg csak annyit hajtogatott, hogy van még időnk - forgattam a szemeimet, és teletöltöttem a poharunkat. - Kezdek türelmetlen lenni.
• De tudja, hogy voltál már pasival, nem?
• Persze, az volt az első, hogy elmondtam neki - nevettem fel. - De semmi... nem érdekli. Ráérünk még, szerinte! - takartam el az arcomat.
• Na és, jól csókol legalább? 
• Baromi jól! - áradoztam. - Bár... ha vele vagyok, eleve nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy milyen szerencsés vagyok. Sohasem gondoltam volna, Daisy!
• Mennyire utáltad... mielőtt imádtad - röhögött. 
• Daisy, nem akarom, hogy utáld! 
• Én nem utálom - tiltakozott. - Egyszerűen... úgy viselkedem vele, ahogy ő velem!
• Ő pedig azért köcsög veled, mert te is az voltál vele - bonyolódtam bele a saját mondatomba. 
• Majd valahogy... összehozzuk, vagy mi - fintorgott a lány, és inkább megitta a pohara tartalmát.

Órákat csak beszélgettünk, nevetgéltünk, és ittunk, pont úgy, mint régen. Egyre részegebbek és hangosabbak voltunk, ám mivel a szobaajtó zárva volt, Daisy szüleinek esélye sem volt elcsitítani minket. Mikor kellőképpen berúgtunk, és kibeszéltünk egymás szexuális vágyát, jó ötletnek tartottuk, hogy lefeküdjünk és holnap egész nap pihenjünk.

• Szédülök - szólalt meg a nagy csend közepén Daisy, én pedig remegve ijedtem fel. 
• Baszd meg - nevettem fel. - Én már jól vagyok, de ha most feléd fordulok, nekem is kavarogni kezd a gyomrom.
• Azt hiszem, ki kell mennem a mosdóba - ült fel Daisy, nagy levegőket vett, majd a nagy sietségében arccal előre az ajtónak esett.
• Azt a kurva, jól vagy? - siettem felé, de ő csak nevetett. - Nem ütötted meg magad?
• De, kicsit. - röhögött. - De nem fáj, csak a térdem. Már nem is vagyok rosszul! 
• Szerintem kikísérlek a mosdóba - vágtam ideges arcot, majd mikor kiléptünk a szobából, hangosan kezdtem nevetni. - Láttad volna magadat - fogtam az arcom. - Vicces voltál! - vigyorogtam a képébe.
• Jól van! - húzta el a szót, és megütött. 

A mosdóba érve ismét magunkra zártuk az ajtót, s amíg Daisy alaposan mosta az arcát és a fogát, én a lehajtott vécén ülve támasztottam a fejemet. A világ forgott velem, és éreztem, hogy vissza kíván jönni a pár órája megivott alkohol. 

*Adam szemszöge*

Már az ablakon kinézve is kirázott az időtől a hideg, ezért a szombati napomat pihenéssel töltöttem. Már késő délután lehetett, mikor az ágyamba kuporodva neteztem a telefonomról, és rábukkantam mindenféle csodagépekre, már ami a testépítést illeti. Negyed órás tanakodás után vállat vonva nyomtam rá egy futópadra, ami szimpatikusnak tűnt, ráadásul nagy helyet sem foglalt. Miután megrendeltem a gépet, elégedetten dőltem el az ágyamban, miközben a tévében a szokásos szombati őrültségek mentek.

• Bezzeg régebben... ilyenkor sosem voltam itthon - pillantottam a karórámra, és hangosan felsóhajtottam. Ahhoz már későre járt az idő, hogy a barátaimat meglátogassam, akiknek a háromnegyede nyilván otthon alapozik a haveri társasággal, majd ezek után indulnak bulizni. - Jaj, istenem! - fogtam a fejemet, és igyekeztem kitalálni valami elfoglaltságot, amitől nem öl meg az unalom, de ebben a pillanatban csakis a bulizásra tudtam gondolni. - Hát, próba szerencse! - sóhajtottam, és bepötyögtem Peter telefonszámát, de pár csengés után ki is nyomtam, tudván, hogy Daisyvel van. 

A rengeteg tévézés ugyan meghozta a hatását, miután elindultam a fürdőszobába, egyből kiszökött belőlem még az álmosság gondolata is. A forró fürdő ugyan égette a testem legtöbb részét, mégis csaknem egy órán keresztül feküdtem a vízbe, és néztem a csapon levő tükörképemet, ami ugyan eltorzult volt kicsit, tökéletesen láttam magamat. Ilyenkor elleptek mindenféle gondolatok, közöttük a magány is, ami az én koromban már nem is olyan érdekes. Ugyan Peter mellettem volt, mégsem volt velem, és borzasztóan hiányzott. A dolgok gyötörtek, Peter fiatal, és nem rám van szüksége, és akármennyire is szeretnénk egymást mindketten, fiatal fejjel máshogy látja az élet és egy kapcsolat dolgait, mint egy harmincas pasas.

Miután másfél órán keresztül nézegettem magamat, rá kellett jöjjek, hogy a víz igencsak kihűlt körülöttem, a testem libabőrös lett, és a hideg is rögtön kirázott. Forró zuhanyt engedtem, amit végigvittem a testemen, csak ezek után léptem ki a kádból, és öltöztem pizsamára. Az óra már majdnem éjfélt mutatott, az álmosság pedig kezdett elkapni, ezért egy szerelmes üzenet elküldése után bebugyoláltam magam az ágyba, és a fél órára beállított tévére aludtam el.

***

• Micsoda? Honnan tudja? - meredtek a szemeim a fiúra.
• Azt mondta, látott minket - vont vállat, miközben csillogó szemekkel várta a véleményem.
• Peter, nem tartom jó ötletnek.
• Adam, a legjobb barátnőm, szeretném, ha velem jönne.
• Ezzel nincs is semmi gond - tűrtem el a tincseket az arcából, és megsimítottam a kezét. Gyengéd teste hozzám simult, miközben éreztem dübörgő szívverését. Hiányzott. - De én nem fogok veletek lenni. Az túl feltűnő lenne.
• Szeretném, ha megismerkednétek - mormogta a mellkasomba, mire felsóhajtottam. - Nem ismered. Nem olyan elviselhetetlen, mint gondolod.
• Rendben - egyeztem bele a dologban. - De türtőztessetek magatokat, légyszíves! 

* Peter szemszöge*

• Telefon... megvan - tettem a zsebembe a készüléket. - Fülhallgató megvan. Pénztárca megvan. Oké, azt hiszem, minden megvan, ami kell - kiabáltam saját magamnak a szobába. Anyu és apu izgatottan toporogtak a szobám előtt, és kissé unva ugyan, de felmértek minden egyes cuccot, amit eltettem magamnak. 
• Indulhatunk? - lépett ki Daisy a fürdőszobából, teljesen kicicomázva.
• Ti egész biztosan versenyre mentek? - pislogott apu hatalmas szemekkel Daisyre. - Gyönyörű vagy, kislány! - borzolta össze a frissen vasalt haját.
• John, hé! - csapott a férfi kezére aprókat. - Neked hogy esne - ugrált, így elérve apám dús hajkoronájának tetejét. - Ha így összeborzolnám a hajad? - nevetett, miközben két kézzel gyalázta a frizurát. 
• Induljuk - sóhajtottam nagyot, és felemeltem a bőröndömet. - Nem is olyan nehéz. Na, menjünk. - nyitottam ki az ajtót, és kiléptem az udvarra. Adam már várt az autójában, anyám pedig egyből felé rohant, és beszélgetésbe enyelegtek. 
• Vigyázzon rájuk! - szorította meg anyu Adam kezét. 
• Ez természetes - mosolygott a férfi, majd bepakolta a cuccainkat az autó csomagtartójába, és beinvitált minket a hátsó ülésre. 
• Sziasztok! - pusziltam meg az ősöket, és már indulhattunk is. 

Az úton csendben voltunk, nem szóltunk egymáshoz. A szüleim előtt nem ülhettem Adam mellé, ezért a vasútállomásig Daisyvel ültem a hátsó ülésen. Ugyan észrevettem, hogy Adam néhol rám néz a visszapillantó tükörből, nem szólt semmit. Daisy bedugta a fülesét, és rongyosra hallgatta vadonatújan letöltött zenéit, én pedig szokás szerint a fejemből bámultam ki, és a fényekben pompázó várost figyeltem. 

• Ugye nem haragszol? - suttogtam a férfinek, mikor a vonatra sétáltunk. 
• Miért, kellene? - pillantott rám, és továbbindult. 
• Adam, nem akarom, hogy ezt csináld egész úton - fogtam meg a karját, és egy pillanatra megálltunk.
• Peter - sóhajtott Adam, kissé idegesen - tudom, hogy Daisynek semmi rossz szándéka nincsen... De én mégis tartok a dologtól, hogy elkotyogja a titkunkat.
• Nem fogja elkotyogni senkinek - vontam fel a szemöldököm. - Menjünk - fordultam el tőle, és a vonat felé siettem. 

A kedvem ugyan elromlott, próbáltam csak a jóra koncentrálni, és a verseny gondolatával felvidítani magamat. A vonaton összetalálkoztunk Jenniferrel, és a legjobb barátnőjével, akit mindenképpen szeretett volna magával hozni. 

• Jól vagy? - fordult felém Daisy a vonaton. 
• Persze - ráztam meg a fejem, hogy visszazökkenjek a valóságba. - Örülök, hogy itt vagy! - fogtam meg a kezét, mire Adamre pillantott. - Daisy...
• A legjobb barátom vagy. Nem fogom elpletykálni a titkodat senkinek. 
• Én tudom, Daisy! 
• De Adam - pillantottunk rá, mire furcsa fejet vágott, és kivette a fülest a füléből. - Köszönöm, hogy eljöhettem - suttogta a férfinek, mire ő elmosolyodott. 

Mire a vonatunk megérkezett, már szürkület volt, ezért kizártnak tartottam, hogy a mai napon eljutunk bárhova is a szállodán kívül. A város csodaszép volt, a világítások erősebbek voltak, mint felénk, a zárva tartó butikok is ugyanolyan szépen ki voltak díszítve, mint a város temploma, vagy épp a városháza. Rögtön előkaptam a fényképezőmet, és kapásból csináltam körülbelül száz darab képet a város szépségeiről.

• Tetszik? - bökött oldalba Adam, miközben a hátam mögött nézegette a frissen készült képeimet.
• Viccelsz? Itt gyönyörű minden - fordultam felé, és ugyan megöleltem volna, tudtam, hogy nem szabad. 
• Nos - nyelt nagyot, és suttogni kezdett. - Ha szeretnéd, az éjjel kijöhetnénk kicsit. Ha már ennyire tetszik a város - bólintott a kijelentésére. Gyertek, lányok! - kiáltott Jenniferéknek, akik épp magukat fotózgatták egy kiplakátolt buszmegálló előtt. 
• Rendben, majd hívlak. Köszönöm - tette le Daisy a telefont, és halványan rám mosolygott. Nem értettem a reakcióját, ezért csak lehunyta a szemét, és tovább kuncogott. 

Fél óra múltán már a szállodában voltunk, Daisyvel pedig rögtön betámadtuk a hotel éttermét, hogy egy kellemes koktél mellett beszélgessünk. 

• Nyugi, csak... Adam... nem biztos még a dolgokban. Az állásába kerülhet, és fél. 
• Megértem - nyelte le a legelső kortyot a lány. - Tudom, hogy fél. De ahogy észreveszem, nem is szeretne megismerni, inkább csak elítél. 
• Nem ítél el - kacagtam. - Majd megismeritek egymást.

* Adam szemszöge* 

A szobában izgatottan pakoltam ki a cuccaimat, mikor Daisy és Peter beléptek, hatalmas mosolyukkal az arcon. Mindkettejük kezében bőrönd volt, Daisy félve, Peter pedig egy hatalmas öleléssel köszöntött. 

• Hova cuccoltok? - csodálkoztam a bőröndök láttán. 
• Én a rokonaimnál leszek ma este - nyelt nagyot Daisy. 
• De a szobád... - mutatottam zavartan a lány szobájára.
• Petivel közösen kivettük - mosolygott. 
• Ó, hát ez... kedves tőled - mormogtam, majd felajánlottam a lánynak, hogy elkísérem a rokonaihoz, de ők már a szálloda előtt vártak a lányra. 
• Nézd - nyitott ki egy ajtót Peti, ami az ő szobájukra nyílott. 
• Ti miket intéztetek Daisyvel? - torpantam meg a másik szoba előtt, mosolyogva. - Szeretlek! - öleltem át a fiút, és megcsókoltam. 
• Látod... így nem kell titokban találkoznunk. Csak átlépek a szobámba - szorított meg, és gyengéden megharapta a számat. - Daisy nem akar neked rosszat - jegyezte meg a halkan, a mellkasomba suttogva. 

Miután a csapat egyszerre indult le vacsorázni, mind a négyen kulcsra zárt ajtók mögött tértünk nyugovóra, és vártuk a másnapot. Peter egész este rajzolgatott, majd egy kellemes masszázs után rávettem, hogy aludjon velem. 

• Szeretlek! - suttogta az ágyban a fiú. 
• Félsz? - fordultam felé, hallván, hogy nem tud aludni. 
• Izgulok inkább - törölte meg az arcát. 
• Minden rendben lesz - csókoltam meg, és magam mellé húztam. - Én itt leszek melletted.
• Tudom. 
• És Daisyvel együtt szurkolunk neked - Egy sóhaj hagyta el a számat, majd párszor megcsókoltam a fiút, miközben szorosan öleltem. - Aludnod kellene. Fáradt leszel - Miután a mellkasomra helyezte a fejét, finoman betakargattam, és egy halvány csókot nyomtam a hajába, lassan pedig hallottam is szuszogását, ekkor pedig én is kényelembe helyeztem magam, és nyugodtan hajtottam álomra a fejemet.