5. rész - Küzdj az álmodért!

• Te ennyi helyes pasit még nem láttál egy helyen! - Daisyvel csak ültünk az osztály előtti kanapén, én pedig áradoztam a szombat estémről. - Eszméletlen volt. - dőltem hátra önelégülten.

Ugyan a hétvégén sikerült kialudnom magam, az első két nap az iskolában mégis úgy telt, mintha minden éjjel dolgoztam volna. 

• Ha kedd van, akkor Adam nap van! - morfondírozott Daisy egy szál cigivel a szájában.
• Vicces ez az elnevezés. - mosolyogtam. Az Adam nap csupán annyit jelent, hogy szinte egész nap Adammel van óránk, hogy ez kinek jó, kinek rossz... nos, hát ezt még magunk sem tudjuk eldönteni.

* Adam szemszöge*

• Csak nem késésben vagyunk? - vonogatta a szemöldökét Maria, mikor ízlésesen beestem az irodába.
• Nem! - kopogtattam a kezemen lévő karórát. - Épp időben. - nyeltem nagyot, majd belekortyoltam az otthonról elhozott ásványvizembe, kipakoltam a tanórához szükséges könyveket és már indultam is az osztályhoz. 

Már az osztály emeletén hallani lehetett a hangos kiáltásokat, székdobálásokat, ezért külön kértem Istent, hogy engem hagyjanak életben a tanulók. 

• Jó reggelt! - köszöntem a kint ülő lányoknak, akik rögtön felpattantak a kanapéról és besiettek az osztályba. Ahogy beléptem, a tanulók elcsendesedtek, minden a helyére került, és türelmesen várták, hogy végre megszólaljak. A 'nagyobbak' azt tanácsolták, az első hetekben ismerkedjek, még úgysem tanítok olyat, ami ténylegesen fontos lenne, ezért arra gondoltam, hogy megismerkedhetnénk kicsit jobban az osztállyal, szóval felvetettem egy ötletet. - Nos, lányok-fiúk! - olvasgattam a naplót, majd becsaptam azt. - Arra gondoltam, beszélhetnénk kicsit a hobbikról. Szeretném, ha elmondanátok, ki mit csinál legszívesebben a szabadidejében, amire büszke lehet. - emeltem ki a mondat utolsó felét, hiszen tudom, hogy a legtöbben csak szexelnek a barátnőjükkel, vagy részegre isszák magukat sörrel. Pár srác felnevetett, a lányok többsége pedig izgatottan szedte össze mondatokban a gondolatait, hogy aztán kitárhassa a hobbiját az osztály elé. - Ahol a napló kinyílik, azok az emberek kezdik, és így folytatjuk. - az osztály bólintott, én pedig kinyitottam a naplót, az egyik talán legrosszabb helyen. - Chris. - néztem fel a srácra, aki hatalmasat nyelt. Ő is az egyik legmenőbb fiúk közé tartozott a suliban, a lányok odáig voltak a vállig érő, hajpánttal eltűzött szőkés-barna hajáért, csillogó mosolyáért, és hatalmas zöld szemeiért. Természetesen ezzel Chris is tisztában volt, ám úgy vettem észre ebben a pár hétben, hogy semmit sem ért a lányokhoz. - Állj fel. Gyerünk!
• Hát ... én ... focizom. - tört ki nevetésben a srác, majd a lányok is egyenként kacagtak fel. - Már több mint hét éve, folyamatosan. Rengeteg meccset megnyertünk, voltunk külföldön is.. Ennyi. - húzta a száját félénken a srác. 
• Rendben. Christina, te jössz! - pillantottam a lányra, aki hamar elszégyellte magát. Talán ő volt az osztály legfélénkebb tanulója, jeles osztályzattal, példás magatartással. Kedves és mosolygós lány volt,  nem mellesleg csoda szép. Hosszú szőke haja festetlen volt, bőre ápolt, a szájára kent rózsaszínes szájfény pedig kislányossá tette.
• Körülbelül öt éve kezdtem el énekelni. - szinte suttogta. - Azóta már elég szépen megy, nagyon szeretek zenélni. - az osztály megtapsolta, néhány emberre pillantva pedig észrevehető volt a csodálkozás. 
• Köszönöm. - a naplót becsuktam, majd ismét kinyitottam. - Sasha. - mosolyogtam a lányra.
• Körülbelül öt éves korom óta táncolok. - ropogtatta az ujjait. - De most már jobban megy, mint 10 évvel ezelőtt! - nevetett fel. Sasha az osztály lelke. Imád mosolyogni, mindig vidám és szórakoztatja a népet. 
• Reméljük. - húztam a szám, miközben próbáltam visszatartani a nevetésemet. - Tamara! - kerestem a szememmel a lányt, mikor felbukkant a leghátsó padban. - Meg is vagy. Nos, te miben vagy tehetséges?
• Szeretek fotózni. Csak pár éve kezdtem el, és nemrég kaptam egy profi fényképezőgépet, amíg az nem volt, a számítógépen tettem színesebbé a képeimet. - amint abbahagyta a lány, le is ült a helyére, s ahogy láttam, rögtön a telefonjához nyúlt. 
• Oké.. - sóhajtottam nagyot. A napló ismét becsukódott, majd kinyitódott. - Peter! - olvastam a nevét, majd felnéztem a naplóról. 
• Jaj, istenem. - sóhajtott nagyot a srác, majd mint akinek nehezére esik, felkelni a székéből. Alacsony srác volt, szőke haja divatosan volt lenyírva, az arca szeplős volt, a szeme tengerkék. Kedves fiúnak látszott, bár ha kell, ő is tud bántóan és idegesítően bánni a többi osztálytársával. - Hát,  körülbelül általános iskola - gondolkodott, majd felcsillant a szeme. - hatodik osztályos korom óta rajzolok. Eleinte csak tájakat, állatokat, virágokat, két éve próbálkozom körülbelül az emberek rajzolásával. - vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam kicsit, ő pedig leült. 
• Tényleg nagyon szépen rajzol! - kiáltotta a mellette ülő lány.
• Elhiszem. - nevettem fel. - Rebeka! - szólítottam a lányt, ám úgy tűnt, neki ma nyoma veszett. - Oké, akkor ... Daniella. - néztem körbe, de ő sem volt itt. - Mennyi hiányzó van.. Daisy itt van?
• Itt vagyok! - pattant fel a lány. Lenge öltözékében olyan törékenynek tűnt, pedig elég kitartó és fegyelmezett lánynak ismerik az emberek.
• Na, mondjad, miben vagy tehetséges! - csaptam össze a kezemet!
• Fogalmam sincs, tanár úr! - kacagott a lány, mire az egész osztály nevetésben tört ki. - Komolyan, fogalmam sincs.. - hunyta le a szemét, majd mosolyogva leült.

A második óra még azzal telt el, hogy az osztály tehetségéről beszéltünk. A fiúk többsége természetesen a focit választotta, pár lány szintén sportban ékeskedett, a fotózás tehetsége volt a leggyakoribb, utána következett a tánc, majd jött a zene, naplóírás, pár ember volt csak, aki nem tudta eldönteni, miben tűnik ki a többiek közül. Utolsó előtti órám egy idősebb osztállyal volt, de mivel ők nem mentek volna bele a játékba, úgy döntöttem, velük inkább tanulok. Az idén ballagnak, semmit nem tudnak rólam, nem is akarnak megismerni, én pedig inkább békén hagyom őket, hogy aztán a tanulásra koncentráljanak. 

• Adam, nem jössz le ebédelni? - fogta meg a derekam Maria.
• Inkább kimegyek a boltba valami harapnivalóért. - kedvesen elhúztam a derekamról a kezét, és kitértem előle.
• Ma ráérsz? - kiáltott utánam.
• Igen, azt hiszem. - bólintottam.
• Majd órák után beszélünk! - mosolygott a hölgy kedvesen, én pedig kiszáguldoztam az irodából. Még fél órám volt a kezdésig, ezért beültem az autómba, és elmentem egy gyors étterembe valami kevésbé hizlaló, mégis finom ebédért. 
• Szia! - köszöntem az eladó hölgynek, akinek rögtön felcsillant a szeme. Bájos hölgy volt, és nagyon kedves. 
• Mit adhatok? - nézett mélyen a szemembe.
• Valami kevésbé hizlaló kaját, légyszíves. - mosolyogtam kedvesen a hölgyre, ő pedig hozott is egy kevésbé szimpatikus színű, főzelék féleséget, apró kenyérdarabokkal a közepében.
• Parancsolj! Remélem ízleni fog! - bólintott a hölgy, én pedig megköszöntem, és már ki is léptem az étteremből. Mivel az ételt a kocsiban lehetetlen lett volna elfogyasztanom, az iskola irodájában került csak rá sor. 
• Jó étvágyat! - biccentett az igazgató, majd egy darabig az ételt méregette - Ez a mi konyhánk főztje?
• Nem, nem. - nyeltem le a falatot. Látszólag nem tetszett neki, hogy máshova megyek ételért, pedig ő is tisztában van a menza kaja rejtelmeivel. Én inkább kihagyom. 

Miután megebédeltem, volt időm kutakodni a telefonomban, ezért felhívtam édesanyámat, hogy tudja, minden rendben van velem. Nagyon aggódó típus és elég nehezen fogadja el, hogy a kicsi fia városokkal arrébb költözött, ezért ha tehetné - és ha beleegyeznék - minden nap lejönne, hogy kitakarítsa a házat, főzzön nekem, beszélgessen a magánéletemről, és legfőképpen nyöszörögni jönne, hogy milyen jó lenne, ha visszaköltöznék, bár megérti, hogy a saját életem kell élnem. Ő is csak egy édesanya, aki akkor is aggódni fog utánam, ha már minden rendben lesz az életemmel. 

• Ha nem gond, bemegyek veled az osztályhoz, jövő héttől nem leszek itthon másfél hétig. - futott utánam Maria.
• Rendben, gyere csak! - vártam meg, így együtt indultunk be az osztályba. Az tanulók most csendben voltak, nyilván az ebéd elnyomta őket, na meg túl sok kedvük nem hiszem, hogy volt utolsó órában bent ücsörögni, mikor kint száz ágára sütött a nap. - Utolsó óra! - csuktam be az ajtót, magam elé engedve Mariát. 
• Csak pár percig szeretnék veletek beszélni, aztán magatokra is hagylak titeket Adammel. - köszörülte meg a torkát a hölgy, és belekezdett a mondanivalójában. - Egy összejövetel gyanánt el kell utaznom másfél hétre az országból, ezért szeretném - ekkor sejtelmesen felém fordult, én pedig már kitaláltam, mit szeretne. - ha addig Adam vezetné az osztályt, hiszen nagyon jól kijöttök vele, ahogy látom. - az osztály bólogatott, Maria pedig el is köszönt, és kiment a teremből.
• Összejövetel, mi? - horkant fel az egyik gyerek megbökve az osztálytársát. Próbáltam nem mosolyogni, pedig legszívesebben elnevettem volna magam.
• Visszatérve a tehetségre. - ültem le a székembe. - Azért szerettem volna, ha elmondjátok, miben vagytok tehetségesek, mert pár várossal arrébb lesz egy ifjú tehetségek versenye, ahol olyan dolgokban érhettek el helyezést, mint a fotózás, - pillantottam Tamarára. - a tánc, a művészet, és egyéb különleges dolgok. Ezért arra kérnélek titeket, hogy hozzátok be nekem a munkáitokat, és akinél úgy látom, érdemes lenne elküldeni a versenyre, az egy keddi napon feljön velem a városba, és beadjuk a jelentkezését! 

* Peti szemszöge* 

• Anyu képzeld - nyitottam be a szobába, ahol a nő éppen vasalta a temérdek tiszta ruhát - Adam ma mindenkitől megkérdezte, hogy miben tehetséges.
• És te mit válaszoltál? - mosolygott.
• Szerinted? - sóhajtottam. - És azt kérte mindenkitől, vigyük be az eddigi munkáinkat, és akinél úgy látja, hogy tud valamit, valami versenyre viszi el, vagy micsoda... - morfondíroztam.
• A lényegét megjegyezted! - csóválta a fejét.
• Vinnem kell be valami rajzot. - tártam szét a kezeim. - A többit úgyis ő mondja...
• Melyik rajzot viszed be? 
• Fogalmam sincs. - rágtam a számat. - Valami nagyon profit kellene, hogy biztosra bejussak. Szeretném, komolyan.
• Van érte valami jutalom?
• Nem mondott semmit...
• És ennek ellenére is szeretnéd? - csodálkozott a nő, majd elnevette magát.
• Anya. - fogtam a fejem, és inkább kisétáltam a szobából.

***

Reggel az osztály többségének az első dolga az volt, hogy Adam irodájába induljon a műveivel. Nekem is ez volt a teendőm, tehát kiválasztottam három rajzomat, összekapcsoztam őket, beletettem egy mappába és Adam íróasztalára tettem. Nagyon elfoglaltnak tűnt, ezért rá sem nézve köszöntem neki, majd kisiettem az irodából, egyenesen az osztályba.

Az órák többi részében csak a versenyen járt az eszem, és erősen koncentráltam Adamre, hogy tetsszen neki a rajzom, és megpróbálkozhassam a pályázattal. Rég voltam már bármilyen versenyen is,ez pedig különösen érdekelt.

• Szerinted elenged versenyre? - csipegettem a gyümölcsdarabkákat a tányéromból.
• Mármint Adam? - kapta fel a fejét Daisy. - Biztosan. 
• De mi van, ha nem? - húztam a szám.
• Miért ne engedne el? Tehetséges vagy! - lökött meg a lány vékony kezével. 

* Adam szemszöge *

Már csak egy napom volt, hogy elküldjem a pályázatra a tanulók műveit, és bejelentsem az osztálynak, hogy kit viszek magammal. A gyerekek nagyon tehetségesek voltak, gyönyörű munkákat adtak be, ezért úgy gondoltam, a pályázatra is hozhatnának még pár darabot a műveikről.

• Ilyen tehetséges osztályod van? - érdeklődött édesanyám, mikor Christina videóját nézte, amin gitározott és énekelt egyszerre.
• Nem az én osztályom. - mosolyogtam, miközben Tamara fotóit nézegettem. - Nagyon ügyesek. - csodálkoztam. - Igazából mindenkit elvinnék...
• Szerintem válassz ki öt embert. - kapcsolta ki a zenét a nő. - Nehéz lesz, de így lesz a legkönnyebb. Most gondolj bele, vannak vagy húszan, te meg jószívűségből minden tehetséget elviszel. Ez nem így működik.
• Segítesz? - néztem félénken anyura.
• Van még pár órám az indulásig! 

Miután végignéztük a legtehetségesebb tanulókat, a nyolc ember közül is rettentő nehéz volt hármat kiválasztani, akiket nem viszek magammal. A szívem nagyon fájt, hiszen mind tehetséges, de mégis vannak nála jobbak, ha csak egy parányival is. 

A legelső lány, akit kiválasztottam, Tamara volt, aki elvarázsolt teljesen a képeivel.

• Adam, a lánynak mindenképp a versenyen a helye! - mutogatott Kiara csodás verseire. 
• Kiara, vagy Christina? Mindkettő tehetséges.
• Kiarának ott a helye! Adam, lehet, hogy Christina is elmehet majd, de most Kiarára koncentrálj. Énekelni mindenki tud, de ilyen verseket írni nem sokan. - erősködött édesanyám.
• Rendben. - tehát a második Kiara volt, aki megkapja tőlem az esélyt, hogy megmutathassa a tehetségét a versírását illetően.
• Szóval van két tehetségünk rajzban. Szerintem Jennifert vidd. - morfondírozott a nő.
• Nem tetszik Peter rajza? - csodálkoztam. - Gyönyörűek!
• Jennifer egyértelműen szebben rajzol, mint Peter. A srác a sztárok rajzolásában meg a testrészekben szuper, Jennifer pedig bármit le tud rajzolni. 

• Tehát van egy versírónk, egy rajzolónk, egy fotósunk és egy énekesnőnk. Az utolsó tehetség Sasha vagy Peter legyen, akit magunkkal viszünk? - tette a kezét a lapokra a nő.
• Fogalmam sincs. - fogtam a homlokom. 

***

* Peter szemszöge *

• Mind gyönyörű munkát végeztetek, igazán! - szorongatta Adam a mappáját a kezében, amiben benne voltak azok a művek, amiket magára visz a pályázatra. - Az első, akit mindenképpen magammal akartam vinni, Tamara! - mosolygott, mire az osztály tapsolni kezdett, Tamara pedig meglepődve indult a papírért, amire azok a dolgok voltak ráírva, amit majd vinnie kell a pályázatra. A gyomron eléggé görcsben volt, főleg akkor, mikor Adam kimondta, csak öt embert visz magával. - A következő ismét egy lány, akinek hatalmas tehetsége van az íráshoz, Kiara! - biccentett a lányra, ő pedig szerényen kifutott a férfihez, és elvette tőle a papírt. - Sasha, úgy gondolom, neked is velem kellene jönnöd! 
• Jézusom! - sikkantott fel a lány. - Köszönöm! - vette el meglepődve a papírt. 
• Jennifer. - nyelt nagyot Adam, és mélyen a szemébe nézett. - Kiválóan rajzolsz! - be sem kellett fejezni a mondatát, Jennifer már fel is állt könnyedén, hosszú hidrogénezett haját hátradobta, és boldogan a tanár felé tipegett. - Az utolsó pedig szintén a zenéhez kapcsolódik. Christina, csodásan énekelsz! - dicsérte meg a félénk lányt Adam. Daisy halványan rám sandított, az arcomon tisztán látszott a csalódottság. Szerettem volna eljutni a pályázatra, de be kell látnom, Jenni tehetségesebb nálam. A szívem összeszorult, és rögtön felpattantam, amikor meghallottam a csengő hangját. - Peter! - szólt utánam Adam, mire megtorpantam. - Szeretném, ha feljönnél az irodába! - mosolygott.

Boldogtalanul és csalódottan másztam fel a legfelső emeletre, ahol Adam már várt az irodájában. Semmi kedvem nem volt bemenni hozzá, szerettem volna hazamenni, és elmerengeni a rajzaimon, és tovább rajzolni.

• Peti, ugyan csak öt embert akartam magammal vinni, közted és Jennifer között nehezen tudtam választani, de szeretném, ha te is eljönnél velünk. - a szívem hatalmas dobbant, Adam pedig már nyújtotta is papíromat, miközben a rajzaimmal teli mappámat nézte.
• Köszönöm, nem. - ráztam meg a fejem. - Jennifer tehetségesebb nálam. 
• Ez nem igaz. - tiltakozott Adam, erősen. - Nem egyedül választottam ki, hogy kit viszek magammal. Szerintem a te rajzaid ezerszer jobbak, mint Jenniferé.
• Nem engem választottál.. nem fogok úgy elmenni, hogy ' de én is jó vagyok'. - fintorogtam. - Akkor már el sem megyek. 
• Szeretném.
• Én is szeretném, de ez olyan, mintha csak pótlék lennék. Ez rosszabb mint az, hogy nem sikerült. 
• Peter. - sóhajtott. - Rendben. A papírt azért tartsd meg. - bökött a papírra. - Szerintem gondold meg. Érdemes lenne. - mosolygott kedvesen.
• Viszlát! - álltam fel, a papírt a zsebembe raktam, és úgy ballagtam ki az irodából. Talán a mondat, hogy Adam szívesebben vinne engem, mint Jennifert, sokkal jobban lelombozott, mint az, hogy nem sikerült bekerülnöm az öt ember közé. 

***

•  Ki volt az az öt ember, aki bekerült? - csodálkozott anyám a kijelentésemen.
•  A legelső egy fotós lány, Tamara! - mutattam az egyik képét, ami fent volt a közösségi oldalán is.

• Ilyet én is tudok fényképezni.. - fintorgott anyu, mire elnevettem magam. Szerettem anyuban, hogy folyton próbált felvidítani, és a tény, hogy próbált vicceset mondani, viccesebb volt, mint maga a kijelentése. - No, mutasd a következő tehetséget. 
• Kiara, aki tényleg tök jó versíró! 

' Te vagy az!

Úgy érzem te vagy az, akire mindig is vártam,Akire rátalálva teljesült minden vágyam.Elhoztad nekem, amit hiába kerestem minden erőmmel,Te megajándékoztál egy tiszta szerelemmel.Az ajándékért cserébe a szívemet adom,S remélem ezt a szívet soha el nem dobod! ' 

•  Menj tovább.. - szólt rám. - Következő! 
• Christina, énekel meg gitározik asszem.. - gondolkoztam, majd rámentem egy videójára.
• Mutasd.

• Helyes lány, és végre egy tehetség! - mosolygott rám.
• Aztán jött Jennifer, ő is rajzol.
• Ő előzött be? Na, had lássam, mit rajzolt, ami ennyire elvarázsolta Adamet. 

• Hát, szerintem van ennél szebb rajza is.. de biztosan ügyes. - fintorogtam, és inkább továbbléptem. - Még Sasha jutott be.

• Fiam, Adamnek nyilván ízlésficama lehet, vagy valami ilyesmi, esetleg befolyásolták, nem tudom. Sasha itt ugrál a semmiért, Jenni meg.. - ámult a nő. - Christinát elismerem, helyes lány és még tud is valamit, ami nézhető. 

Miután anyuval kibeszéltük a top öt lányt Adam szerint, ideje volt, hogy kipihenjem a napot. Elmeséltem anyunak, hogy Adam szeretné, ha velük mennék, ám ő is egyetértett velem, miszerint ez utólag már taplóság. Azt tanácsolta gondolkozzak rajta, hiszen nagyon szeretném, de úgy gondolom, még mindig csak pótlék lennék oda, mások szerint is.