6 rész - Váratlan érzelmek

* Adam szemszöge *

Az elmúlt hétvégéim legtöbbjét a helyi meleg bárban töltöttem, ezért volt szerencsém megismerkedni kedves emberekkel, pultosokkal, fellépőkkel és néhány prostival is. Az egyik menőbb pultos teljes körbevezetéssel ajándékozott meg, így benézhettem az itteni helyek jó és rossz momentumába is.

• Látom, itt mindenkinek van hely. - jöttünk ki az egyik ajtón, ahova bár ne tettük volna be a lábunkat.
• Ide azok a fiatalok járnak, akik nem tartják magukat érettnek ahhoz, hogy szexeljenek.
• És ezért csak... szopnak? - nyeltem nagyot, a szemeim pedig kikerekedtek. Persze a srácnak ez természetes téma volt, nekem eléggé kényes.
• Van egy-két fiú, akik kifejezetten ebben jók. - mormogta a srác. - Amíg nem dolgoztam itt, én is kipróbáltam párat. Először azt hittem, betegek, amiért nem szexelnek.
• Betegek? - értetlenkedtem. 
• Konkrétan az AIDS-re gondolok. Azt hittem, azért nem dughatnak.
• Áh! - haraptam meg a szám szélét, miközben sandán mosolyogtam. - Hát, köszönöm az útmutatást. 
• Ha gondolod, visszamehetsz hozzájuk. - mutatott a szépfiúkra.
• Inkább kihagyom! - húztam a szám, majd rámosolyogtam a férfire, aki egyre jobban közeledett felém. 

Megálltam a bár közepén, és hirtelen fogalmam sem volt, mihez kezdjek legelőször. Fáradt voltam, ezért kizártam a programomból a táncot, viszont pár srác fenékrázása eléggé csábított ahhoz, hogy közeledjek hozzájuk. Majd hirtelen megtorpantam, és inkább visszafordultam, hogy leüljek a kanapékra. 

• Miért nem rázod a többiekkel? - süllyesztette be a mellettem levő helyet egy néger szépfiú.
• Túl fárasztó. - ordítottam a fülébe, mikor közelebb hajolt. Az illata kellemes volt, az arca viszont bűzlött a piától, mégsem volt részegnek mondható. Inkább barátkozó típus volt, mint olyan, aki valakivel az este dugni akar, már ezért is szimpatikus volt. 
• Gyere, igyunk valamit! - húzott fel a kanapéról, majd a pult mögé ráncigált, ebből következtettem, hogy itt dolgozik. - Mit szeretnél? - fordult felém, miközben a pultot méregettem. - Meghívlak. - hajolt közel.
• Amit te. - vágtam rá kisebb hatásszünet után. - Valami kevésbé ütőset. - húztam végig az ujjaim az italokon. 
• Rendben. - súgta a fülembe a srác, majd eltűnt pár percre, és egy ismeretlen, szivárvány színű löttyel tért vissza. - Egészségedre! - kacsintott rám, majd megvárta, míg belekortyolok a piába, és végignézte, ahogy teljesen kiráz a hideg az ízétől. - Kérsz még? - vette ki a poharat a kezemből.
• Egyenlőre nem, köszi! - tettem le a poharat, és nem kellett sok, hogy visszajöjjön az ital. - De.. finom volt! - nyeltem nagyokat, és ásványvízért imádkoztam. Pár perc múlva már kezdett elmenni a számból a pia keserű íze, s ezt amint észrevette a férfi, már készítette is a másodikat, ami szintén ugyanez  a lötty volt. - Az utolsó! - mosolyogtam rá, majd biccentettem és egyszerre hörpintettük le az italt. Ismét marni kezdte a torkomat, a hideg kirázott tőle, és rögtön hányingerem lett. - Oké, tényleg ez volt a legutolsó. - mormogtam. 
• Új vagy itt? Sosem láttalak még.
• Nemrég költöztem ide. - bólogattam.
• És az első utad a meleg bár volt! - nevetett a srác.
• Reméltem, hogy errefelé is akad. - hallgattam el hirtelen. - Adam vagyok! - gondoltam jó ötlet bemutatkozni, mikor hazafelé sétáltunk.
• Terrance. - biccentett a fejével. - Ebben a városban laksz? - léptünk be egy központhoz, ebből levágtam, hogy ő nem helybéli.
• Igen, pár utcával lejjebb. - indultam volna, de ahogy magam mögé néztem, ő csak állt, miközben rágyújtott egy cigarettára.
• Kocsival vagyok, édes. - fújta az arcomba a füstöt. - Elviszlek, pattanj be. - nem szóltam egy szót sem, beültem a kényelmes fekete Audijába, és élveztem, ahogy könnyedén száguldunk a már-már kihalt városon. - Mondjad, merre menjek! - fordult felém sanda mosollyal az arcán.
• Még egyenesen. - biccentettem fejemmel az út felé. - Majd szólok, nyugi. - köszörültem meg a torkom.

***

* Peter szemszöge* 

Miután kigyógyultam a másfél hetes betegségemből, újult erővel indultam hétfő reggel az iskolába. A torkom ugyan még fájt, a reggel még hőemelkedéssel keltem, nem akartam ismét orvoshoz fordulni, kórházba pedig semmiképpen nem akartam vonulni. Mivel Daisynek nulladik órára kellett mennie, egyedül kellett végigsétálnom a fél városon, hogy eljussak szeretett iskolámba. A zene hangosan dübörgött a fülemben, talán ettől is fájt annyira a fejem, néha pedig éreztem, hogy erősen megszédülök. A szél kellemesen fújt, ezért félúton levettem a pulcsimat, így az alig érezhető pólómon simán átfújt a szél, ami megnyugtató érzés volt. Ahogy beléptem az iskolába, olyan érzés fogott el, mintha teljesen új környezetbe kerültem volna. Sosem szerettem betegnek lenni, éppen ezért, mert utána félelmetes volt belépni az iskolába. 

• Jó reggelt! - kopogtattam be halkan a tanáriba.
• Szia, Peter! - köszöntött hatalmas mosollyal Adam. - Meggyógyultál?
• Igen, mondhatni. - léptem beljebb. Messziről éreztem az illatát. Hiányzott a férfi jelenléte.
• A hangodnak még vissza kell jönnie. - intett, hogy üljek le vele szemben. - Mit szeretnél, Peter?
• Hát, gondolkodtam a versenyen.. - ropogtattam az ujjaim. - Aztán lebetegedtem, és tudom, hogy lekéstem az egészet, hogy szóljak..
• Meggondoltad magad? - szólt közbe mosolyogva.
• Szeretném. - nyöszörögtem. A hangom tényleg odavolt, folyamatosan köhögtem, amire Adam is felfigyelt. 
• Tudod, hogy holnap mennénk.
• Igen, tudom. - mosolyogtam. - Azért jöttem közvetlen ide.
• Peter. - nézett mélyen a szemembe, amitől kissé megrémültem. - De ugye, ha nincs a verseny, akkor is jöttél volna iskolába?
• Persze. - vontam össze a szemöldököm, majd megköszörültem a torkomat, hogy normális hangon tudjak megszólalni. - Jöttem volna akkor is. - nyíltak nagyra a szemeim.
• Nagyon örülök, hogy meggondoltad magad! - mosolygott kedvesen. - Holnap reggel 7 órakor indul a vonat, a vasútállomáson találkozunk háromnegyed 7kor, rendben? 
• Rendben. Köszönöm! - biccentettem a fejemmel, majd elköszöntem, s már ott sem voltam az irodájába.

Még mindig kétes gondolatok kavarogtak bennem, de arra jutottam, örülnöm kell a dolognak, hogy Adam felajánlotta a versenyt, nem azon kell siránkoznom, hogy utólag hívott be. Ha ő így hívott, én így megyek, és még az is meglehet, a versenyen megelőzöm Jennifert. 

• Szóval beleegyeztél! - Sashaval csak ültünk a padon, és elmélkedtünk a másnapról. Órákon keresztül fogunk Adammel utazni együtt, ami neki tök klassz, nekem viszont egy álom lesz. Azt hittem, ez a másfél hét majd elfeledteti velem a férfit, de ahogy megláttam az irodájában, a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett dobogni, mint szokott. - Hát, ez király! - motyogta.
• Ja. - böktem oda neki. Úgy tűnt, Sasha nem lelkesedik az ötletért, azt viszont nem tudtam eldönteni, hogy azért szomorú, mert én is megyek, vagy azért, mert neki is mennie kell, panaszkodott ugyanis, hogy semmi kedve holmi versenyeken ugrálni a nagyközönség előtt. - Simpson visszajött? - csodálkoztam.
• Nem sikerült az üzleti útja. - súgta az egyik lány a fülembe. 
• Szegény. - forgattam a szemeimet.
• Azt mondják, külföldön akart állást szerezni, de nem sikerült neki, ezért pár nap után hazajött.
• Azt hittem, az embereknek mindegy, hogy helybéli, vagy külföldi kurvákat szednek fel. - húztam széles mosolyra a számat. 
• Peter, te is mész holnap Adammel? - kaptam fel a fejem, ahogy Simpson tanárnő kiejtette a nevem.
• Igen. - válaszoltam kisebb hangnemmel, mint ahogy azt ő kérdezte.
• Jössz te is? - horkant fel Jennifer, látszólag meglepődve, s talán lenézően? Ezt nem tudtam eldönteni.
• Igen. - grimaszoltam. 
• Hoppá, féltékenység beindul. - nyögte be hátulról az egyik srác, páran pedig kuncogni kezdtek.
• Hát, rendben. - válaszolt félvállról Jen.
• Én is így gondoltam. - vettem le a szemem a lányról. 

Többek között azért is utáltam beteg lenni, mert az órákon szinte fogalmam sem volt, mi történik, hiába kaptam folyamatosan Daisy barátnőmtől a fontosabb információkat. Teljesen úgy éreztem magam, mint aki most került a suliba, és fogalma sincs, mit vettek eddig az osztálytársai. Szerencsére dolgozatmentes nap lesz, holnap pedig kettőt írnánk, amit muszáj mindenkinek bepótolni, de legalább van időm tanulni rá, meg úgyis Adam tartja majd az órát. 

• Nem jössz le ebédelni? - bökött oldalba Christina. Meglepődve fordultam hátra, hiszen harmadik éve vagyunk osztálytársak, de összességébe véve egy órát sem beszéltünk még egymással. 
• Persze. - nyögtem, és leindultam a lánnyal, ahol már mindenki ebédelt, és csodálkozva figyelte, ahogy egymás mellett, beszélgetve vonulunk a pulthoz, majd egymással szemben leülünk egy teljesen üres asztalhoz.
• Még nagyon betegnek tűnsz. - fürkészte az arcomat a lány. Jobban megfigyelve őt észre kellett vennem, hogy szinte semmit sem változott örökké bájos arca és mosolya.
• Kibírható. - kanalaztam be a levesem, ami tűzforró volt, s bár a nyelvemet teljesen leégette, a torkomnak tökéletes volt. - Várod már a holnapot? 
• Igen, nagyon! - lelkendezett a lány. - Örülök, hogy te is jössz. Lambert biztos örül, hogy nem lesz egyedül, mint férfi. 
• Na igen. - csaltam egy kisebb mosolyt az arcomra. Miután megebédeltünk, éreztem, hogy a rakott krumplinak nevezett pacák, amit a tányéromra raktak, egyáltalán nem tett jót a gyomromnak. Alig bírtam felállni a helyemről, és alig vártam, hogy ismét leülhessek az osztályban. 
• Melléd ülhetek? - húzta ki a mellettem lévő Christina. 
• Persze. - csapkodtam meg a széket, miközben próbáltam kevésbé érdekes képet vágni a lány reakciójától.
• Arra gondoltam - huppant le a székre, kezeit finoman a padra helyezte, és rám meresztette kékeszöld szemeit. - hogy holnap mehetnénk együtt a vonatig. Egy utcával lejjebb lakok tőletek.. - meresztett nagy szemeket.
• Ja, persze. - Basszus, tényleg. Elég sokszor láttam már a lányt, hogy elsétált a házunk előtt, de sosem gondoltam bele, hogy azért, mert szinte mögöttünk lakik. - Persze, találkozzunk fél7kor előttetek. - válaszoltam neki kedvesen. - Negyed óra alatt eljutunk a vasútállomásig. - mormogtam. 

* Adam szemszöge * 

• Vége az óráidnak? - fordultam Maria felé, aki éppen akkor lépett be a tanári ajtaján. Átkaroltam karcsú derekát, és beszippantottam az illatát. - Gondoltam este összefuthatnánk.
• Tökéletes, már úgyis hiányoztál. - nyomott halvány csókot az arcomra.
• Hazaviszlek. - álltam meg az ajtóban, megvártam, míg Maria összeszedi a cuccait, majd együtt sétáltunk a kocsiig. Kedvesen betessékeltem a kocsiba, miközben sandán rámosolyogtam a padon ülő, tátott szájú tanulókra. - Hogy sikerült az utad?
• Semmi értelme nem volt az egésznek, teljesen feleslegesen utaztam órákat. - vont vállat. 
• Az osztályod hiányolt.
• Imádnak téged. - néztünk egymás szemébe, mikor megálltam a pirosnál. 
• Mi a baj, Maria?- simítottam meg a vállát. 
• Nem tudom. Néha teljesen értelmetlennek gondolom a munkámat.
• Jaj, ne hülyéskedj! - legyintettem, majd beletapostam a gázba. - Nem vagy tipikus tanár, az tény. De Maria, ha nem lennél elég jó tanárnak, nem lennél itt. 
• Elmondhatok neked valamit? - hajtotta le a fejét, mire bólintottam a fejemmel, és próbáltam erősen koncentrálni rá. - Azért mentem el, hogy új állást szerezzek.
• Állást? - nyeltem nagyot.
• Igen.. - köszörülte meg a torkát. - Fiatalabb koromban évekig pornóztam. Most, hogy tanár vagyok, és egyedülálló, ismét hiányzott. Veled is folyamatosan dugtunk, és előjöttek az emlékek, azok a többórás menetek, a rengeteg pasi és lány, akik egyszerre elégítettek ki..
• És miért jöttél vissza? - szóltam közbe.
• Nem voltam nekik elég jó. - harapta meg a száját.
• Ezért nem találod most a helyed. - nem tudtam Maria szemébe nézni, oldalról viszont láttam, hogy folyamatosan bólogat. Sajnáltam a nőt, hiszen gyönyörű volt, és nem akartam elhinni, hogy mindenkinek csak szexre kell. - Miért nem keresel magadnak valakit? Akivel boldog lehetsz.
• Nem könnyű..
• Igen, tudom. Hidd el, mindenki, aki szingli, ugyanúgy érez, mint te. Én is ugyanúgy érzek. Szeretek dugni, de hiányzik az, hogy valaki mellettem legyen. Haza megyek, és üres lakásba kell belépnem, és a barátaimra támaszkodom, mert nincs lelki támaszom. Igen, borzasztó érzés, de nem szabad elsietni a dolgokat. 
• Annyira könnyen beszélsz, Adam. - sóhajtott a hölgy, kezét pedig a combomra tette. 
• Két éve vagyok szingli, képzelheted. - nevettem rá. - Volt időm gondolkodni, rájöttem, hogy nem lehet elsietni a dolgokat, mert abból csak baj lesz. Egy nap minden rendbe jön, szép lassan. Minden a maga idejében.
• Milyen bölcs vagy. - mosolygott rám a hölgy, majd megcsókolt. Mindkét kezét a combomra tette, előrébb dőlt, így könnyebben hozzáfértem. Kezemet a hajába túrtam, szorosan magamhoz húztam, majd éreztem, hogy testével próbál felém kerülni. Szabad kezemmel hátra toltam az ülést, így Maria az ölembe került, és rögtön vetkőzni kezdett. Amíg csókolt, kigombolta az ingemet, és az ő felsőjével együtt a hátsó ülésre hajította. Szoknyáját felhúzta, hogy kényelmesebben mozogjon, a kulcsot kivette az autóból, az anyósülésre dobta, és padlóig csúszott, hogy könnyebben kedvezzen nekem. - Kamera nélkül mégis csak élvezetesebb. - gombolta ki a nadrágom cipzárját. - Senki nem mondja, mit csináljak.
• Tudod azt magadtól is, hogyan tegyél kedvére egy férfinek. - mosolyogtam, majd hátradöntöttem a fejem, és hagytam, hogy az előttem térdelő nő kényeztessen. 

Miután elvégeztük a teendőinket az autóban, a házamhoz hajtottam, ahova természetesen Maria is elkísért. Jó érzés volt egész úton beszélgetni vele, úgy tűnt, mintha kicserélték volna a nőt, teljesen más lett a felfogása. Azelőtt sohasem beszélgettem vele, maximum az italról, amit szex előtt elfogyasztottunk. A nő örömmel mesélte el, hogy a külföldi utazása a vonaton mennyire jól sikerült, mennyi kedves emberrel beszélgetett, majd hozzátette, én hiányoztam mellőle. Kikerekedett szemmel néztem, de nem szóltam semmit, gondoltam magányos, természetes az, ha mindenkiben a lelki társat keresi.

• Tessék, egyél. - raktam elé a párolt zöldségeket. A fogyókúra megtette a hatását, este hat után kizárólag zöldséget eszek, vagy azt sem. - Jó étvágyat! 
• Köszönöm. - mosolygott kedvesen, majd benyelte az első falatot, és ismét beszélni kezdett. - És, mivel töltötted el az időd, míg egyedül voltál? 
• Itt voltak a barátaim. - fogtam rövidre a szót. - Körbevezettem őket a városon. - bólogattam.
• Szeretném megismerni a barátaidat. - a fejét kicsit oldalra hajtotta, miközben a szememet fürkészte, ami kétszer akkora lehetett, mint eddig. - Mi az? Szégyellsz előttük? 
• Nem, dehogyis. - vágtam rá furcsa hangon. - Tudod, szerintem nem jó ötlet. Hiszen... hiszen csak munkatársak vagyunk. - haraptam meg a szám szélét.
• Nos, igen. - nyelt nagyot. - Ez az, amit nem értek igazán.. 
• Mit? - nyílt tágra ismét a szemem. Kezdett kínossá válni a beszélgetés.
• Munkatársak. - forgatta a szemét Maria. - Adam, bevallom, az első hetekben tényleg csak arra kellettél, hogy kielégíts. - hunyta le a szemeit, mintha megbánta volna a tettét. - De, te sokkal másabb vagy, mint a többi férfi.
• Ezt kétlem. - vágtam közbe. - Ugyanolyan vagyok, mint a többi.
• Törődsz velem.
• Mikor törődtem veled, Maria? - tártam szét a kezeim.
• Úgy értem, a szex is teljesen más.
• Maria, egyértelmű, hogyha többször szexelünk, már kialakul közöttünk valamiféle kapcsolat .. - Úristen, minek mentem bele ekkora baromságba? - Az első éjszakán én is ugyanolyan voltam veled, mint a többi férfi.
• De most már nem.
• Mert tudom, mit szeretnél, és ahhoz viszonyulok.
• Fogalmad sincs, mit szeretnék. - hajolt közelebb, mélyen a szemembe nézve. - Fogalmad sincs róla, Adam! 
• De tudod, mivel csak dugunk, nem is kell érdekeljen, mit szeretsz. - dőltem kényelmesen hátra a székemben.
• Azt hittem..
• Maria! - emeltem fel a hangomat. - Megbeszéltük, hogy csak szexelünk. Én ehhez tartom magam.
• Én is próbáltam, Adam. - állt fel a székből hirtelen. - De kezdtem többet érezni irántad. 
• Mikor? Miért? - fogtam a fejem. - Jézusom, tudtam, hogy nem szabad belekevernem magam a szarba.
• Adam, terhes vagyok! - a mondatot követően kínos csend következett be. Szinte hallottam a szívem dobogását, hallottam, hogy majd kiugrik a helyéről. - Tőled, Adam.
• Ez nem lehet. - súgtam, mintha bárki is hallhatná rajtunk kívül. 
• Gumi nélkül csináltuk. 
• Tisztában vagyok vele! - förmedtem rá a nőre. A szívem hevesen dobogott, a torkomban gombóc jött létre, s úgy éreztem, menten kidobom a taccsot. - Bassza meg! - löktem arrébb a széket, ami párat dülöngélt, majd oldalra fordult. 
• Adam, sajnálom. 
• Miért nem szóltál? - tártam szét a kezeim. 
• Miről kellett volna szóljak? - értetlenkedett a nő.
• Miért nem mondtad.. hogy .. nem szedsz gyógyszert?! - Ó, istenem, hogy fogalmam sincs a nőkről. 
• Nem kérdezted. 
• 2 nap után már dugtunk, még jó hogy nem az az első kérdésem hogy, dughatunk-e gumi nélkül. - emeltem fel a hangomat, és éreztem, hogy sürgősen le kell valahogy vezetnem a feszültséget, mert még magam sem tudom, milyen hülyeségre lennék képes. - Maria, kérlek, menj el! - mutattam az ajtó felé.
• De, Adam..
• Maria, kérlek! - a nő elhallgatott, magára tette a pulcsiját, és kiindult az ajtón. A székre támaszkodtam, és még az ő szemébe sem tudtam belenézni, az asztalt bámultam némán, közben pedig folytak a könnyeim. - A kurva életbe! - üvöltöttem. - A kibaszott kurva életbe! - jó érzés volt őrjöngeni, és az sem zavart, hogy szinte tönkre vágtam az egész lakásom az idegességem miatt, hiszen kiadtam magamból minden dühöt kevesebb, mint fél óra alatt. 

Az ágyba érve rögtön elkapott az egyedülléti zavartság, és ismét csak Mariára tudtam gondolni. Nem tudtam elhinni, amit mondott.  

• Ez lehetetlen, velem nem történhet meg. - arcomat a kezembe temettem, és perceken keresztül úgy ültem a szobában. - A rosszkedvem kihatott volna az időjárásra? - bámultam ki az ablakon, ahol szinte ömlött az eső. Az esőcseppeket nézve az ablakon tűnődtem el a napjaimon. - Az egészet kár volt elkezdeni. - mormogtam, majd visszamásztam az ágyamhoz, besötétítettem a szobámat, és vártam, hogy álomra csukódjon a szemem.