9 rész - Több, mint barátság, kevesebb, mint szerelem

*Peter szemszöge *

• Peti, pakold össze a cuccaid! - rontotta rám anyám az ajtót. - Van tíz perced, hogy elkészülj. 
• Oké. - vontam vállat, ő pedig kiindult a szobából. Kifújtam a levegőt, felöltöztem, összepakoltam a könyveimet, öt perc múlva pedig kiléptem a szobából. - Kész vagyok. - dobtam le a táskám a kanapéra, és a hűtőhöz indultam.
• Peti, tudod, hogy nem rajtam múlik a dolog. - állt karba tett kézzel, és szúrós szemmel figyelte, ahogy meghúzom az ásványvizes flakont.
• Jó, nem érdekel. - szakítottam félbe a mondatát. - Tudod, hol lakik?
• Mindent elmondott. - sóhajtottam. - Induljunk. - kapta fel a táskám, majd a kezembe nyomta, és elindult. Csendben baktattam mellette, és a kocsiban sem szóltam hozzá. - Ne engem utálj.
• Nem utállak. - csattantam fel. - De akkor sem értem, miért csináltad. Nagyon jól tudtad, hogy nem akarok Adammel... tanulni. - fogtam a fejem.
• Miért nem akarsz? Nem szégyen az, ha plusz órákat veszel. 
• De nem tanulni nem akarok. Hanem Adammel nem akarok tanulni. - hangsúlyoztam a férfi nevét. 
• Miért nem? - nem válaszoltam. Nem akartam megindokolni, hazudni pedig ilyen dologról nem lehet. - Hát, helyes pasi, az tény.
• Anyu. - fakadtam ki.
• Peti, én tisztában vagyok a dolgokkal. Tudom, hogy esélyes az, hogy beleszeress. 
• De nem fogok. - ráncoltam a szemöldököm. - Jó, hagyjuk.. - legyintettem, és az ablak felé fordítottam a fejem. Ahogy befordultunk egy ismeretlen utcába, a szívem hatalmasat dobbant. Anyám lelassított a kocsival, és folyamatosan az házszámokat fürkészte. Reméltem, hogy az utolsók között van a ház, és nehezebben találjuk meg, de pár heves pillanatot követően jött a nagy megkönnyebbülés, amint anyám megtalálta a házat. Befordultunk a ház elé, majd az udvarban egy villany felkapcsolódott, és már nyitódott is ki az ajtó.
• Heló! - csapta be édesanyám a kocsiajtót, nemsokkal később pedig én is kiszálltam az autóból.
• Sziasztok! - nyitott ajtót Adam, majd betessékelt minket. 
• Mikor jöjjek érte? - karolt át édesanyám.
• Szerintem egy óra múlva. - pillantott rám Adam. - Háromnegyed, egy óra múlva.

A nő elköszönt, majd kilépett az ajtón, és már hallottam is, ahogy elhajt a kocsijával. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. 

• Azt hiszem, könnyebb lesz, ha a szobában tanulunk. - jelentette ki könnyedén a férfi, majd betessékelt a szobájába. Óriási volt, és gyönyörű. Rendezett, és kellemes érzés volt ott lenni. Elhúzta a függönyt, ekkor besütött a lemenő nap, ami még szebbé varázsolta a szobát. 
• Hm. - jelent meg egy aprócska mosoly az arcomon. - Szép szoba. 
• Hát.. akkor, melyikkel is kellene kezdeni? - ültünk le a székre, miután kipakoltam a könyveimet, és a füzetem. - Úgy gondolom, hogy a történelem egyedül is menni fog, azt csak tanulni kell. - bólintottam. - Biológia? 
• Hát, a legfontosabbakat tudom bioszból. - nyitottam ki egy tetszőleges oldalt, mire Adam nevetni kezdett.
• Sajnos a kevésbé fontos dolgokat is tudni kell. - pislantott rám, majd miután óvatosan ránéztem, ismét nevetni kezdett. - Azt mondtad, franciából sosem voltál jó, igaz? - nézett mélyen a szemembe, mire kisebb fáziskésés után bólintottam csak. - Szerintem kezdjük el azt. Biológiából úgyis csak azt tanuljuk, amit tudom, hogy órán is veszünk majd. - kezdett lapozgatni a francia füzetemben. - Hát, akkor kezdjük a párbeszédekkel. - emelte hozzám közel a füzetet, majd rábökött egy éttermi beszélgetésbe. 
• Igazából.. fogalmam sincs egy-egy szónál, hogy melyik a helyes kiejtés. - fogtam a fejem. - például az a kérdés, hogy 'mit parancsol?' elég hülyén van leírva.. - pillantottam halványan rá. -  Vagy amikor meg kell kérdeznem, hogy az illető hogy van. 
• Kümól ill vú? - nevetett hangosan a férfi. [Hogy vagy?]
• Pa trib já'. - fintorogtam a férfire. - Nem tudom, hogy kell kiejteni. - haraptam meg a szám szélét. [Nem olyan jól.]
• Elég jó akcentusod van. - lapozgatta tovább a füzetet, miközben sandán rám nézett.
• Persze, mert alig mekegek valamit. - vigyorodtam rá.
• Szóval, csak a kiejtéssel van gondod?
• Nem, a szavak tanulásával is. - vágtam bamba arcot, mire mindketten felnevettünk. - Olyan hülye szavak vannak... nyelvtörő az összes. - fintorogtam a füzetemben levő szavakra. 
• Rendben, akkor kezdjük az alapmondatokkal. - bólintottam, mire a férfi összecsapta a füzetet, és közelebb csusszant hozzám a székével. - Szalü! - mosolygott kedvesen. - Kmovuzepplivu? [Hogy hívnak?]
• Zsü..zsümepléj.. Peter. - dadogtam. - Oké, utálom a franciát. 
• Kilezs etü? [ Mennyi idős vagy?] 
• Zse diszötá. - a hangom kicsit felengedett, és kicsit próbáltam magabiztosabb lenni. - Evü tva? - néztem rá félénken. [ Tizenhét.. te?] 
• Pardon. - pillantott a füzetembe. - vupurijé rükommundér á bun otel? [ Elnézést, tudna nekem mutatni egy szállodát?] 
• Hé, nem válaszoltál a kérdésemre! 
• Semmi gond a kiejtéseddel. - nézett fel a füzetből. - És tudod, mennyi idős vagyok.
• És ha már elfelejtettem? - néztem mélyen a szemébe.
• Nem! - nevetett. - Tudod, te. 

Tisztában voltam a dologgal, hogy nem Adammel van bajom, hanem a vele való tanulásommal, és ezt még mindig elleneztem. Éreztem, hogy más kettőnk között a kapcsolat, és ezt csak annak tudhattam be, hogy tisztában van a dologgal, hogy meleg vagyok, esetleg azt is észrevehette, hogy bejön nekem. Ugyan semmi jelet nem adott arra, hogy viszonozná a dolgot, elég volt, ha kedvesen rám mosolygott, vagy mélyen a szemembe nézett, sőt, az is elég volt ahhoz, hogy jobban megtetsszen, hogy foglalkozik velem. A francia nyelvet soha nem fogja velem megszerettetni, ennek ellenére ez a kevesebb, mint egy óra elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam vele úgy, hogy közben franciául beszélünk. Az óra végén már alap dolgokról beszélgettünk, s bár inkább az anyanyelvünkön, egy-két szót elmagyarázott, megmutatta a francia szlenget, és elmagyarázta, miért is neheztelnek a francia nyelvre. 

• Tudod mit. - nézett szét a szobájában, majd felpattant a székből, és a szekrényénél kezdett kutakodni. - Kapsz egy kis házit, amit vagy megcsinálsz, vagy nem, de megpróbálni érdemes. - irt fel pár szót a cetlire. - Leírok pár szót, és ami ebből eszedbe jut, foglald mondatba. 
• Ő... - nézegettem a lapokat.
• Írj párbeszédet, amiről szeretnéd, hogy beszélgessünk... franciául. Nembaj, ha nem ismered a szavakat, de egyszerűbb olyan dolgokról beszélgetni, ami érdekel mindkettőnket. 
• És honnan tudod, hogy téged érdekelni fog? - vontam fel a szemöldököm.
• Érdekelni fog. - csendesedett el. - Ha akarod, csináld meg, talán egy fokkal könnyebb lesz, és a végén még megszereted a nyelvet. - csillant fel a szeme.
• Az kizárt! - tiltakoztam. Az órájára pillantott, én pedig elővettem a telefonomat, így megtudtam, hogy máris végeztünk az első órával. - Ez hamar elment. - motyogtam. Összepakoltam a cuccaimat,majd kiindultunk a nappaliba, ahol fizetni készültem a férfinek. - Hát, köszönöm. 
• Hagyjad csak. - tolta vissza a kezemet. 
• De, Adam.
• Hagyjad.. ez az első órám, nem kell, köszönöm. 
• De, anyu...
• Gondolom, van mire elköltened. - szegezte a tekintetét az asztalra.
• Hát, köszönöm. Akkor ... legközelebb ...
• A hétvége neked nagy kínszenvedés lenne? - húzta a száját. - Gondolom, hétköznap elég az iskola.
• Szombat...? Este dolgozom, szóval vasárnap általában hulla vagyok.
• Délelőtt tíz óra?
• Az jó. - bólogattam, és az ajtó felé indultam. - Hát, tényleg köszönöm.
• Nem várod meg anyukádat? 
• Az előbb irt üzenetet, hogy sétáljak haza, mert nincsenek otthon. - nyomogattam a telefonomat, és már turkáltam ki a zsebemből a fülhallgatómat.
• Hazaviszlek. - vágta rá, én pedig már ellenkeztem volna, de közbeszólt. - Lehűlt már a levegő, és amúgy sem laksz túl közel. - kereste a kocsikulcsát, és egy pulcsit dobott magára. - Gyere. 

Persze titkon örültem neki, hogy még vele lehetek pár percig, féltem, hogy észreveszi, hogy gyengéd szálak fűznek hozzá. Miután beültem az anyósülésre, és Adam elindította az autót, rögtön feltekerte a fűtést, így a reszkető fázásom is elmúlt. 

• És hol dolgozol? - törte meg a csendet, bár jobban tette volna, ha inkább csendben marad. Nem akartam válaszolni a kérdésére, azt meg végképp nem akartam elmondani neki, hogy egy meleg bárban vagyok kiszolgáló. 
• Felszolgáló vagyok egy kisebb étteremben.
• Helybeli?
• Majdnem. - mosolyogtam.
• Miért dolgozol? - ráncolta a homlokát.
• Jól jön egy kis zsebpénz. Lassan pedig ideje lenne keresni egy kisebb lakást... 
• Ilyen korán el szeretnél költözni otthonról? - nézett rám hatalmas szemeivel. 
• Minél hamarabb. - bólintottam, majd ezzel le is zárult a beszélgetés. - Ó, imádom ezt a számot! - tekertem fel félénken a hangerőt, miközben a szemem sarkából figyeltem, mit reagál a dologra. Apró mosolyra húzta a száját, mikor észrevehetően beugrott neki a zene címe.
• Nem is tudtam, hogy szereted az ilyesfajta zenéket. - mormogott, mikor megismerte, hogy ez egy több éves szám. - Legalább neked nincs elbaszott ízlésed. - sosem hallottam még káromkodni, ezért muszáj volt valahogy lepleznem a meglepettségemet, de csak nevetni tudtam. Nyilván neki is leesett, hogy mi a mosoly tárgya, mert nemsokkal később velem együtt mosolygott. - Én sem vagyok tökéletes. - türtőztette a nevetését. - Egyedül leszel otthon? - állt meg a házunk előtt, amit teljes sötétség borított.
• Úgy néz ki. - pillantottam az udvarra. Amint leállította az autót, kinyitotta az ajtót, és kiszállt a kényelmes járgányból. A szavaim elakadtak, egy mondatot sem tudtam kinyögni, s ezt nyilván ő is észrevette.
• Gondolom elszívsz még egy cigit. - Ó, ha már eszembe juttatta! Addig is velem van, legalább.
• Kérsz? - nyújtottam felé a dobozt, míg ő tétovázott, majd utána nyúlt, és óvatosan kihúzott egy szálat. - Nem is tudtam, hogy cigizel. - adtam át neki az öngyújtót. 
• Pofátlanság lenne elutasítani. 
• Ha már a pénzt nem fogadtad el. - böktem oldalba. Pillanatok alatt felpattant a kocsijára, és kérdően nézett rám. Gondolkoztam, hogy megkockáztassam-e, de úgy döntöttem, még ha balul is sül el a próbálkozásom, valahogy feljutok mellé. 
• Mondtam már, biztosan eltudod költeni.
• Persze, hogy eltudom ... de .. egy órát szenvedtél velem, ingyen? - tártam szét a kezeim.
• Ahogy mondod. - bólintott, és az arcomba fújta a füstöt. - Hű, de rég szívtam már. - borzongott meg, majd köhécselt párat, és ismét beleszívott. 
• És, amúgy milyen az iskola? - muszáj volt valamivel előrukkolnom, hiszen a ciginkből is már csak pár slukk volt. 
• Vannak érdekes emberek. - szívott bele még kettőt a dohányba, majd eldobta a csikket, és leugrott az autóról.  - De alapjáraton nagyon jó.
• Ennek örülök. - tapostam az eldobott csikkemre. - Köszönöm, hogy elhoztál. - néztem ismét a szemeibe, mire mosolyra húzta a száját, és megvillantotta tökéletes mosolyát. - Akkor ...
• Holnap, az iskolában. - szólt közbe, én pedig magabiztosan rábólintottam. Miután elköszöntünk, vidáman, de mégis csalódottan baktattam be a házba, ahol szerencsémre teljesen egyedül voltam, így senki nem zaklatott a kérdéseivel a tanulást illetően, amiről szinte meg is feledkeztem.

***

Miután a hetem meglehetősen nehezen és lassan telt el, örültem, hogy megértem a péntek délutánt. A hétvégére az idő borzalmasan rossznak ígérkezett, ezzel taccsra vágta a pénteki programom, miszerint Daisyvel beülünk egy csinos kis kávézóba, ahol kifaggathat az Adammel való tanulási élményeimről. Izgatott voltam, szerettem volna neki elmesélni, hogy mi történt, és szerettem volna, ha tanácsot ad, hogy miként tudnám kiverni a fejemből, hogy mennyire kedvelem a férfit. Mivel az esős idő miatt a szobámban kellett kuksolnom, úgy döntöttem, eleget teszek Adam kérésének, és megcsinálom a feladott leckét. Szerettem volna vele beszélgetni, de semmilyen értelmes téma nem jutott az eszembe vele kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, a családjáról fogok érdeklődni. Elképzelhető, hogy tolakodónak találja, de az ő ötlete volt, és azt mondta, érdekli a beszélgetés, amit ki fogok találni.

• Mikorra beszéltétek meg az időpontot? - nyitott be anyu halk kopogás után a szobámba.
• Ő... tíz óra. - vágtam rá kisebb gondolkodás után. 
• Olyan korán? - húzta a száját a nő, majd rábólintott. - Apádat győzd meg, hogy vigyen el téged, én dolgozom holnap.
• Elsétálok. - mormogtam.
• Meg fogsz fázni.
• És ha apu nem visz el? Akkor is megfázom. - okoskodtam, mire felvonta a szemöldökét, és kiviharzott a szobámból. Miután készen voltam a párbeszéddel, rajzolással töltöttem el az időt. Valami kis egyszerű dolgot szerettem volna megörökíteni, valamit, aminek nincs köze Adamhez. - A szem a lélek tükre. - mormogtam, mikor eldöntöttem, hogy egy szemet fogok rajzolni. Az könnyű, és nem kell hozzá sok idő, épp annyi, hogy elteljen a nap. 

* Adam szemszöge *

• Jó napot! - léptem be a kórház ajtaján, majd rögtön a recepcióhoz léptem. - Maria Simpsonhoz jöttem...
• Hozzátartozója? - húzta le a szemüvegét a hölgy az orrára.
• Igen. - mosolyogtam, majd megnézte a kórlapját, és rám szegezte éles tekintetét.
• Hm, nos igen. A harmadik emelet, háromszáz huszonötös szobában fekszik. A látogatási idő személyenként háromnegyed óra.
• Köszönöm. - vágtam félbe, és felsiettem a lépcsőn. Talán a lift jobb ötlet lett volna, gondoltam, mikor a második emelet legfelső szintjénél teljesen kifulladtam. - Harmadik emelet. - olvastam, és a folyosóhoz léptem. Végigmértem mindent, majd magabiztosan elindultam a szoba felé. A folyosók elegánsak voltak, nyilván jó pénzért lehet őket megvenni. - Háromszáz-huszonöt. - olvastam a címkén látható számot, majd halk kopogással benyitottam. - Szia.. Jó napot.. - akadtak el a szavaim, amikor megláttam a nő szüleit az ágyánál gubbasztva. Legszívesebben visszafordultam volna, és megvártam volna a pillanatot, amikor lelépnek a szülei. - Üdv. - fogtam kezet az apjával, aki lazább volt, mint a mellette korosodó vörös hajú nő. 
• Adam, örülök, hogy itt vagy. - lelkendezett a látszólag fáradt, gyenge nő. - Nem gondoltam volna, hogy eljössz.
• Ennyivel tartozom. - sütöttem le a szemeim.
• Többel is. - szűrte ki a fogai közül az édesanya, mire a férje oldalba bökte, és elcsitította. Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna, Mariához sétáltam, és megfogtam gyengéd kezét.
• A műtétet csak holnap végzik el, helyette ma inkább telenyomtak nyugtatóval, és alig engednek inni. - panaszkodott a nő.
• Meddig kell bent lenned? 
• Két hét.. komplikációk léphetnek fel. 
• Hát, igen, a plasztikai műtéteket nem édesanyának való nőknek találták ki.
• Diana, kérlek! - mindhárman furcsán néztük a nő keménységét, a férfi pedig próbálta nyugtatni a felháborodott nőt. - Kicsim, minden rendben lesz! - lépett közelebb az édesapa. Félszemmel rám nézett, elmosolyodott, majd fejével biccentett, jelezve, hogy négyszemközt szeretne beszélni velem. - Egy pillanat. - kért elnézést, és kiindult, én pedig ijedt tekintettel követtem őt.
• Nézze, nem tudja elképzelni, mennyire sajnálom. - csuktam be magam mögött az ajtót, és a férfi lassú lépteit követtem.
• Tudja, ez bárkivel megtörténhet, aki nem vágyik tartós kapcsolatra. - nyugtatott a férfi. - A feleségem csak azért dühös a lányunkra, mert tőlünk nem ilyen nevelést kapott. Mindig törekedtünk arra, hogy a kapcsolata a számára ideális férfivel tökéletes legyen. Mindent megtettünk azért, hogy az illetővel boldogok legyenek, még akkor is, ha mi nem épp örültünk a dolognak. Ez az egyik pillanatról a másikra csődbe ment.
• Lehet pont ezért csinálja, nem gondolják? - nyögtem be zavartan. - Mert maguk azt szerették volna, ha a példájukat követi Maria. Általában ezt viselik el a legkevésbé a lányok.
• Úgy gondoltuk, mi tökéletes példát mutatunk a házasságról és a szeretetről a lányunknak.
• Higgye el, a szíve mélyén Maria is ilyen kapcsolatra vágyik, mint a maguké.
• Maguk együtt éltek? - fordult hozzám érző tekintettel a férfi. 
• Nem. - válaszoltam dadogva. Nem szeretnék hazudni az édesapjának, bár tudom, ezzel megszegem a tökéletes kapcsolat törvényét. - Igazság szerint alig fél éve lakom a városban, és Mariával tanítok egy iskolában.
• Áh, így már érthető. - motyogta alig hallhatóan a férfi.
• Ezt hogy érti?
• Tudja, ez mindig így volt. A lányomat mindenki kinézi magának. - mosolyog pirulva. - Mindig is csodás nő volt, és az is marad.
• Ezzel egyetértek.. de, én nem szándékoztam Mariával kapcsolatot teremteni. Találkoztam vele a városban, majd feljött hozzám, és ... hm. - sóhajtottam.
• Nagyon örülök, hogy bejött hozzá, ez sokat jelent neki. Maga nem hagyja cserben, amikor a legrosszabb pontján van. Köszönöm. - fogott kezet ismét, majd átkarolt, és megveregette a hátamat. Örültem a dolognak, és habár az anyja mindig is utálni fog, legalább az apja tisztában van a dolgokkal a lánya körül. - Diana, azt hiszem kettesben kellene hagynunk őket. - léptünk be a kórterem ajtaján. 
• John, alig vagyunk itt fél órája!
• A férfinek nem lesz mindig alkalma idejönni, mi viszont itt leszünk naponta. Menjünk! - intett a nőnek, aki miután összepakolt a cuccait, puszit adott a lányának, és köszönés nélkül kiindult a kórteremből. - Még egyszer, köszönöm, hogy itt van! - fordult hozzám az úr, majd egy kézfogás után a lánya homlokára adott egy csókot. - Holnap jövünk, vigyázz magadra!
• Mi mást csinálhatnék? - nevetett Maria. - Szeretlek titeket, sziasztok!
• Édesapád nagyon kedves. - ültem az ágy mellett levő székre.
• Bárcsak anyám is ilyen lenne.. megértő, és nem szidna folyton. - sóhajtott. - Mit mondott? 
• Hogy azt szeretné, ha boldogan élhetnél. 
• Jaj, Adam, annyira fájt, mikor megvizsgáltak. - terelte a szót, majd fejét fogva panaszkodott nekem. - Teljesen kitágítottak, borzalmas. - fintorgott a nő. - Nem fognak elaltatni, szimplán... megcsinálják, érzéstelenítéssel.
• Micsoda, Jézusom?! - borzadtam el. - De, miért nem altatnak el?
• Gondolom, nem akkora műtét, vagy.. nem tudom.. félek, Adam.
• Minden rendben lesz! - fogtam meg a kezét, és egy csókot nyomtam az arcára. - Szégyellem magam, elmondhatatlanul. - néztem fájdalmasan a a nő szemébe, mikor betoppant az orvosa.  
• Jó napot! Maria, hogy van? - fordult a nőhöz, és írogatni kezdett a papírjain.
• A hasam még mindig fáj, és rettentő szomjas vagyok. - nézett rám sandán a nő, mire felvontam a szemöldököm, és az ablak felé fordultam. 
• Rendben, rögtön hozunk magának valami innivalót. - motyogta, és már ki is ment a szobából.
• Érdekesek errefelé az emberek.. - túrtam bele a hajamba.
• Közvetettek... mindegy, kibírom. De azt hiszem, téged most elfognak küldeni, engem meg becipelnek ilyen hasi vizsgálatra. Egyfolytában vizsgálgatnak. - próbálkozott a nő a felüléssel, pár perc múlva pedig meg is érkezett a doktor. Illedelmesen elköszöntem mindkét személytől, majd amilyen gyorsan tudtam, elhagytam a kórházat. Sosem szerettem kórházba járni, és ezen alkalom is borzalmas volt.

A meleg kocsiba ülve jöttem rá, hogy ma nem maradhatok ki sokáig, hiszen holnap Peterrel fogok tanulni. Kedves fiúnak tűnt, félénknek, de mégis magabiztosnak. Cseppet sem volt nagyképű, pedig épp ettől féltem, na meg a makacsságtól, hogy aztán semmit se tudjak vele tanulni. 

• Heló! - üvöltött bele a telefonba Kris.
• Arra gondoltam, beülhetnénk valahova. - tűnődtem a dolgon, és örültem, hogy Kris is beleegyezett. Örültem a társaságának, hiszen legfőképp a barátaim hiányoztak, akik túl messze laknak tőlem ahhoz, hogy hetente több alkalommal is találkozhassunk. Hál istennek Kris közel lakott mindkét otthonomhoz, ezért nem kellett sokat utaznia ahhoz, hogy eljusson hozzám.
• Keresned kellene itt is barátokat. - mormogott, miközben a palacsintáját ette.
• Harminc éves vagyok, Kris, milyen barátokat? - emeltem fel a villámat, amin kedvenc salátám lógott. - Nem vagyok már tini, aki hetente váltogatja a barátait. 
• Arra gondoltam - nyelte le a hatalmas falatot, ami a szájában volt. - hogy a hétvégén összedobhatnánk egy találkát a többiekkel. Felhívnánk őket telefonon, és elnavigálnád a helyi meleg bárba az összeset.
• Erről előbb is szólhattál volna. - ráncoltam a szemöldököm.
• Igazság szerint már hívtam pár embert, akik beleegyeztek, neked már csak a te közeli haverjaidat kell meggyőznöd. - kortyolt az üdítőjébe. - Mit szólsz hozzá?
• Hát, ha a fele le van rendezve, nem mondhatom le. - vágtam rá. Nem tudom, hogy van-e kedvem bulizni úgy, hogy a délelőttöt tanítással töltöm, de mivel a barátaimról volt szó, beleegyeztem.

Miután majdnem éjfélig szórakoztatott Kris, elérkezettnek látta az időt, hogy hazafurikázzon, így hajnali egy órára már én is ágyba kerültem. Fogalmam sem volt, milyen állapotban leszek, ha Peti megjön, de akkor csak az alvásra tudtam koncentrálni.

***

• Úristen. - fogtam a fejem, mikor megcsörrent az órám, pontban kilenckor. Felültem az ágyban, megtöröltem a szemeim, majd a konyha felé vettem az irányt. Egy frissítő zuhany után az udvarra indultam megnézni, hogy milyen az idő kint. Miután elég jónak találtam, egy kávé kiséretében kiültem a teraszra, és a napágyban nyugalomban elfogyasztottam. - Jaj, istenem. - panaszkodtam, majd összedobtam kicsit a lakást, hiszen már csak negyed órám volt Peti érkezésééig. Felvettem egy rettentő kényelmes, mégis tanárhoz illő ruhát, majd az asztalnál ülve, a telefonomat nyomkodva vártam a tanulót. 
• Heló! - kopogtatott be az ajtón a fiatal srác. 
• Gyere csak be! - álltam fel a székből, és az ajtóhoz indultam, mikor belépett. Ahogy megpillantottam, hirtelen meg sem tudtam szólalni. A szeme mintha előző nap ki lett volna festve, félig felborotvált haja hosszas munka után az erős szél ellenére is tökéletes maradt. Hosszított pólója eltakarta vékony testét, világos szaggatott nadrágja pedig jelezte, hogy szeret divatosan öltözködni. - Hű. - motyogtam, és betessékeltem a szobába. - Látom, nem volt nehéz felkelned. - jegyeztem meg mosolyogva, mire felnevetett.
• Ezek szerint könnyebb volt, mint neked. 
• Azt eltaláltad. - fogtam a fejem, majd leültünk az asztal mellett levő székre.
• Megcsináltam a leckét.. - nézett rám bambán, majd elnevette magát. - Semmi érdekes dolgot nem tudtam kitalálni..
• Na, hadd lássam. - nyitottam ki a füzetét, majd elolvasván a párbeszédet észrevettem, hogy a családról szeretne beszélgetni. - Ez tök jó, ha te is válaszolsz ugyanezekre. - néztem a szemébe, mire széles vigyorra húzta a száját, és bólintott. 
•  Oké ...Prizonté' hvú! [ Mesélj magadról!] 
• Zsüszű Peter! - mosolygott a srác. -  Hé, arról volt szó, hogy te. - nevetett fel hangosan. - Utána én is..  szóval.. mesélj! 
• Zsüszű Adam, zsü szünoszinja .. [ Adamnek hívnak, egy középiskolában tanítok... ]
• Külevzsevji vú? - vigyorodott el. [ Hány éves vagy? ]
• Miért vagy ennyire kíváncsi a koromra? - vontam fel a szemöldököm.
• Miért nem mondod el?
• Mert tudod.. - tisztán emlékszem, hogy említettem, hiszen a tanulók legelső kérdése is ez volt. - te is leszel ennyi idős.
• Mennyi? - hajolt közelebb, nevetve. - Nem értem, miért nagy cucc kimondani ezt. Én már várom, hogy idősebb legyek.
• Ennyi idősen én is erről álmodoztam.. Neked még nincsenek gondjaid, az életed könnyű, bármilyen nehéznek is tűnik.
• Azért annyira nem könnyű. - motyogta, és a füzete lapjaira nézett. - Nem vehetnénk inkább valami mást? - lapozgatott, mintha zavarba lenne. - Nincs kedvem ezzel a hülye nyelvvel baszakodni... 
• Ez a legújabb rajzod? - húztam elő egy papírt, amin egy frissen rajzolt szem volt látható. - Hűha, mint egy vámpír szeme, klassz!
• Tegnap rajzoltam. Rossz volt az idő és unatkoztam. - bökött a lapra. - Szereted a vámpírokat?
• Érdekesnek találom őket. - sandán rá néztem, majd bólintottam.
• Egyszer rajzoltam egy vámpírt, majd elhozom, és megmutatom. 
• Annak örülni fogok. - mosolyogtam rá, majd összecsaptam a kezeim, és jó ötletnek találtam, hogy belekezdjünk valamibe.

Látszólag Peti fáradt volt, ezért nem akartam terhelni, tanulás közben is kérdezgettem egy-két dolgot az életéről, amiben kiderült, hogy nagy álma, hogy elköltözzön otthonról, hogy megmutathassa a szüleinek, hogy boldogul egyedül az életben. Tanár, illetve tornatanár szeretne lenni, ha nem sikerül, pedig valami lágyabb szakmában akar elhelyezkedni. Amint kiejtette a száján, hogy sminkesként is kipróbálná magát, tengerkék szemébe néztem, és végignéztem a testén. Valami elkapott, aminek nem kellett volna. Tudtam, hogy Peter meleg, akkor is, ha nem bizonyította teljesen. Próbáltam türtőztetni magam, hirtelen az órám felé kaptam a fejem, nagy megkönnyebbülésemre pedig alig pár perc volt az órából.

• Kérsz üdítőt? - csattantam fel, és már indultam is ki a szobából.
• Elfogadok, köszönöm. - jegyezte meg halkan, de mégis izgatóan. Bármit tett, hatással volt rám, és azt sugallta, meg kell szereznem a fiút. A hűtőhöz indultam, hogy pár jégkockát dobjak mindkettőnk poharába, majd a hideg kezemmel alig észrevehetően végigtöröltem az arcom, így kicsit felfrissültem, mire odaértem hozzá. - Köszönöm. - alig kortyolt bele párat, már hallottam is az édesanyja kocsijának a dudaszóját. - Most el kell fogadnod a pénzt. - nyújtotta felém az órára kért pénzt.
• Örültem. - fogadtam el. Lágy keze az enyémhez ért, majd abban a pillanatban mindkettőnk elhúzta, Peti pedig már vette is a pulcsiját, és a vállára dobta a táskáját. - Akkor .. mikor is legközelebb? - fogtam meg a fejem. - Kedd, szerda, melyik nap jó neked? 
• Szerda, az jobb lenne. - bólogatott, majd elköszönt, és már indult is az autó felé. Intettem az édesanyjának, majd ahogy ők elindultak, én is bementem a lakásba. Örültem neki, hogy jöttek a fiúért, hiszen nem tudtam volna megállni, hogy ne vigyem haza, és talán azt sem tudtam volna megállni, hogy neki essek. Nem értettem, miért történt ez, egyszerűen csak megtörtént. Nem voltam biztos benne, hogy meleg, de mégis éreztem, hogy ez több lesz, mint tanár-diák kapcsolat. 

* Peter szemszöge *

• Daisy, el kell jönnöd! - könyörögtem a lánynak. - Tudom, hogy nekem dolgoznom kell, de hidd el, tök jó buli lesz!
• De Peti, honnan veszed, hogy téged kiengednek a pultból? - tiltakozott a lány.
• Kérlek, Daisy. Olyan régen buliztunk már. Szeretném kiheverni ezt az egész hetet. Annyit ihatunk, amennyit akarunk. Daisy! - bújtam a lányhoz, és megcsókoltam a nyakát. - Könyörgöm! 
• Rendben. - egyezett bele a lány, majd eltolt a nyakától, és két keze közé fogta az arcomat. - Neked nem lehet ellenállni. - ölelt meg szorosan.
• Nagyon köszönöm! Szeretnék már egy nagyot bulizni, veled! - simítottam végig a hátát, miközben szorosan hozzám simult a lány.

Miután a hosszan tartó könyörgésem meghozta a gyümölcsét, Daisyvel készülődni kezdtünk. Mivel én dolgoztam, a szokásos fekete-fehér ruháimat kaptam magamra, a lánynak viszont kötelező volt extra szexin megjelenni mellettem.

• Köszönöm, hogy elhozott. - hálálkodott Daisy apunak, miután elvitt minket a bárba. 
• Jó szórakozást! - mormogta a férfi, majd ránk kacsintott. 
• Jaj, de rég voltam ilyen helyen! - szorongatta a lány a kezemet, mikor elérkeztünk a klubhoz. Mivel én dolgozni mentem, a hátsó bejáraton kellett bemennünk, de öt perc múlva már a bárpultnál  mutattam be Daisyt az összes munkatársamnak. 
• Hű, micsoda jó nőt hoztál közénk! - dicsérgette Terrance a lányt, mikor meglátott minket. Miután diszkréten elfogyasztottunk a bárpult mögött pár vodkát, éreztem, hogy nem lesz jó vége a dolognak, ha így folytatom tovább. 
• Gyere, táncoljunk! - noszogatott a lány, s bár tudtam, hogy nem jó ötlet ennyi piával a gyomromban táncolni indulni, a zene csábított. - Nagyon köszönöm, hogy elhoztál! - ölelt meg szorosan, miközben hozzám nyomta keskeny csípőjét, és erotikusan rázta magát körülöttem.
• Az ott nem Adam? - torpantam meg.
• Fúj, dehogyis! - fintorgott Daisy, mikor megfordult. A férfi szűk, ezüst bőrnacit viselt, hozzá illő fekete bőrkabáttal, alatta pedig egy alig takaró pólót. Fekete haja mintha hosszabb lett volna a szokásosnál, szemei feketére festve, az arca pedig csillámporos volt. - Úristen, nem. Te megőrültél, az biztos nem ő. - méregette a lány elborzadva.
• Menjünk ki a levegőre! - utasítottam, mire ő rögtön elindult, ám én nem tudtam elmozdulni a helyemről. A férfi megfordult, szorosan hozzásimult az előtte álló személyhez, majd körbefonta a nyakát, és megcsókolta. Egy pillanatra olyan volt, mintha rám nézett volna, de minden annyira homályos volt. Miután még mindig csókolóztak, odacsapódott közéjük egy velük egykorú, erősebb pasas, aki hátulról ölelve csókolgatta a nyakát, amit láthatóan nagyon élvezett. Homályos volt, minden, mégis éreztem, hogy az ott csak Adam lehet. - Menjünk! - mormogtam, és kiindultam a levegőre. 

Rosszul voltam. Éreztem, hogy a lábaim egyre nehezebbek, de minden erőmmel azon voltam, hogy ne Daisynek kelljen cipelnie. 

• Azt hiszem, hányni fogok. - hajoltam előre, és próbáltam nagyokat lélegezni anélkül, hogy kidobtam volna a taccsot.

* Adam szemszöge *

• Gyere, keressünk valami sötét helyet! - noszogatott Nathan, mikor befejeztük a túl hosszúra elnyúló csókot. - Gyere. - fogta meg a kezem, utoljára megcsókolt, majd kiráncigált a tömegből. A bár előtt szinte több ember volt, mint a bárban, ez nyilván annak tudható be, hogy csak itt lehet dohányozni. Ahogy kiérkeztünk, megcsapott a friss levegő, ennek köszönhetően rettentően elkezdett fájni a fejem, és homályosan láttam. Megálltam egy pillanatra, de a bajomat fokozta, hogy Nathan mellettem gyújtott rá, majd miután diszkréten rám fújta a cigaretta füstjét, megcsókolt. 
• De, hidd el, ő biztosan Adam volt! - hallottam pár lépéssel arrébb, mire automatikusan megfordultam. Mivel Nathan nem nagyon engedett magától, nem tudtam megállapítani, hogy honnan ered a férfi hang.
• Peti, nem mindegy? - hallatszott rá a kissé ingerült válasz, mire ismét felkaptam a fejem. Körbenéztem, de sehol sem láttam ismerős alakokat. Kezdtem nagyon rosszul érezni magamat, egyre homályosabban láttam, és menni is alig bírtam.
• Indulhatunk. - fogott meg Nathan, majd átkarolt, és így indultunk be egy sötét, és kihalt zsákutcába.