12 rész - Egy pillanat, mely örökké tart

* Peter szemszöge*

Az órám hajnali fél ötkor csengett. Borzasztó nehezen keltem fel, hiszen előző éjjel alig aludtam. Álmosan felültem az ágyamban, és egy hatalmasat nyújtóztam. Minden porcikám ropogni kezdett, de felfrissített. Épp másztam ki az ágyamból, mikor anyám berontott a szobába.

• Jaj, már fent vagy? - húzta széles mosolyra az arcát, és elhúzta a függönyt, mintha ezzel bármi fényt is beengedne a szobába.
• Sikerült felkelnem. - mormogtam, és megborzoltam a hajamat. - Csinálsz nekem valami reggelit? - néztem rá álmosan, mire bólintott, és már nyoma sem volt a szobában. - Jaj, istenem! - sóhajtottam, és a ruhám kezdtem keresgélni. Nem gondoltam volna, hogy egyszer fél ötkor kiugrasztanak az ágyamból. Miután felöltöztem, és a hajamat is sikerült beállítanom úgy, hogy elviselhető legyen, magamra kaptam a kis utazótáskám és kisétáltam a szobából.
• Tojásrántotta. - tette elém a tányért anyu.
• Azt hittem, már elég nagy vagy ahhoz, hogy felkelj egyedül! - csapta ki apám a szobájuk ajtaját, majd anyámhoz indult, és egy kevésbé érzéki csókot adott neki.
• Fúj már, enni szeretnék. - ejtettem ki a kezemből a villát.
• Megszólalt! - mormogott apám, majd összezárta a száját, nehogy komolyabb dolgot kotyogjon ki.
• Előttetek sohasem smároltam senkivel. - néztem mérges szemmel apámra.
• Hát, igen, fiam .. 18 éves leszel, ideje lenne.
• Apa kiherélne, ha meglátná. - mormogtam.
• Csak akkor, ha ...
• John! - vágott közbe anyu. - Nem, nem herélnénk ki. Jogod van bárkivel csókolózni, együtt élni.
• Ezt ne nekem mond. Én elfogadom magam, apa nem tud.
• Melinda, valljuk be, te sem vagy odáig az ötletért!
• John!
• Megnézném, mit szólnál ahhoz, ha a túlsó szobában két pasi hangját hallanád. - emelte fel a hangját apám.
• Egyenlőre tartsunk ott, hogy hozhatok ide bárkit is. - motyogtam, halkan.
• Peti..
• Nem érdekel. - vágtam közbe, és faképnél hagytam őket. - Tényleg, jó dolog elbaszni az ember kedvét kora reggel! - viharoztam be a fürdőszobába, s miután alaposan megmosakodtam, hálálkodtam, hogy ideje lesz elindulni a vasútállomásra. - Elviszel? - pillantottam anyura. Ő rögtön felkapta a kocsikulcsot, és pár perc alatt az autónál termett. 
• Fiam, tudod, hogy apád ..
• Nem érdekel, anyu. Nagyon jól tudom, mi a helyzet.
• Te vagy az egyetlen gyermeke.
• És ez azt jelenti, hogy muszáj megnősülnöm egy nővel, és gyereket kell csinálnom? Tudom, hogy egy szülőnek eszébe sem jut, hogy talán a fia meleg lesz, de ne akarjon rám erőszakolni semmit! - dühöngtem. Nagy csend lett az autóban, csak a halk zene ritmusát lehetett hallani. Láttam anyun, hogy elmereng, s jobbnak találja, ha most nem dühít fel még jobban. - Köszi, hogy elhoztál! - fordultam felé, hogy egy csókot tudjon adni a homlokomra.
• Vigyázz magadra, fiam! - ölelt meg, majd ismét megpuszilt. - Szia! - búcsúztunk el egymástól, majd becsuktam a kocsiajtót, és már indultam is az osztálytársaim közé.

Miután a vonat pár perccel később megérkezett, az osztály egyszerre tömörült fel a járgányra, és mindenki szépen elfoglalta a helyét. Daisyvel elfoglaltunk egy négyes helyet, mondván, szeretnénk végigaludni a vonatutat. Persze ez nehéz volt úgy, hogy közben mindenhonnan csak a nevetést és a beszélgetést hallottuk, engem annyira megviselt a koránkelés, hogy semmi sem akadályozhatta meg az alvásomat.

• A következő vonatra többet kell kicsit várnunk, elég sokat késett a többi állomásokon is. - közeledett felénk Adam, és bánatos arccal közölte velünk a hírt.
• Akkor igyunk! - lökött meg az Joel, akivel lebeszéltem előző nap, hogy  már a vonatúton is megkezdhetjük az ivást.
• Ne, már! - néztem könyörgő szemmel a tanárra, mikor a mondat hallatán érdekes pillantásokat vetett ránk. - Kóstold meg, tök finom! - nyújtottam a piát, ám ő elutasította.
• Nem láttam semmit.. még akkor sem, ha holtrészegen fetrengtek az árokban! - húzta mosolyra az arcát, és el is fordult. Rögtön belekortyoltam az italba, ami először marni kezdte a torkomat, majd olyan érzésem támadt, mintha vissza szeretne jönni.
• Az .. a kurva életbe! - köhögtem, mire Adam ijedten visszafordult. - Basszad meg, ez meg mi? Erős. - fulladoztam.
• Házi .. - nevetett nagyot. - Biztos nem kóstolja meg? - fordította a tanárhoz, aki ismét elutasította.
• Te mióta tegezed? - suttogta a fülembe Sasha.
• Még egyszer.. mondta, hogy ne merjem magázni. - mosolyogtam, bár nem akartam elmondani a teljes igazságot. Ha csak annyit mondanék, hogy akkor jelentette ki, mikor éppen hazafelé furikázott, Adamet kész csődörnek állítanám be az iskolában.
• Jön a vonat! - kiáltotta el magát két lány, körülöttük pedig ijesztő csend alakult ki.
• Oké.. - nézett előre meredten Adam, mire hangosan felnevettem, és mosolyra húzta a száját. - Valahol elvileg kiírták, hogy le van foglalva nekünk kettő vagon. - morfondírozott. Ahogy megállt a vonat, pont előttünk volt a foglalt tábla az ajtón, így mindenki rögtön betömörült, és zsúfoltan ugyan, de elfoglaltuk a helyünket.
• Leülsz? - pakoltam el a táskámat, és feldobtam a többi mellé.
• Most nem szándékoztok aludni? - húzta széles mosolyra az arcát, majd levetkőzött, és leült. 
• Hát figyelj, nekem van itt egy egész helyem, Peti meg maximum rád dől, ha nagyon mélyen alszik. - nevetgélt a lány.
• Peti, kérsz még? - botorkált át hozzánk Joel, aki láthatóan már nem kevésszer megízlelte a pálinka ízét. - Nekem már elég volt. - nyomta a kezembe az üveget, és már ott sem volt.
• Kóstoljátok meg! - nyújtottam először Daisynek, majd Adamnek az üveget. - Kóstoljátok meg! - parancsoltam mindkettőre. - Nagyon finom! - néztem csillogó szemmel, ahogy Adam belekortyol. Látszólag neki is annyira izlett az első korty, mint nekem, bár ő kevésbé mutatta jelét annak, hogy rögön visszahányja. 
• Te jössz! - nyújtottam a lánynak a piát, aki jóízűen megkóstolta.

 * Adam szemszöge *

A vonatút hossza szinte két órás volt. Álmos voltam, de a többséggel ellentétben tanárként én nem akartam aludni. Néztem, ahogy a többiek békésen alszanak, majd a mellettem alvó Petire néztem. Daisy halkan nevetett kicsit, én pedig ijedt tekintettel néztem rá.

• Miért nem alszol? - ültem a lány mellé, Peti pedig maga mellé nézett, majd látván, hogy nem ül ott senki, elfeküdt.
• Nem ittam hozzá eleget. - mosolygott a lány, és a vele szembe levő fiúra pillantott.
• Kicsit kiütötte magát.
• Tényleg csak kicsit.. - nevetett fel. - Nembaj, kialussza magát. 

Miután befejeztük a beszélgetést, úgy döntöttem, zenét hallgatva ütöm el az időt. Éppen aludni készültem, mikor a kalauz kicsapta az ajtót, majd hangosan visszatolta azt. Ijedten néztem magam elé, majd visszafordult a férfi, és nyugodt tekintettel bámult.

• Ismét megállunk. Negyed órát várunk, és indulunk tovább. - mondta, majd miután bólintottam, elviharzott.
• Megint mi van? - ült fel Peter, megtörölgette az arcát, és a telefonjáért nyúlt.
• Negyed órára megállunk. - mormogtam, miközben kikapcsoltam a telefonomon a zenét. 
• Remek, úgyis cigihiányban szenvedek. - ásítozott. A vonat nem sokkal később meg is állt, a fiú pedig rögtön felpattant a helyéről. - Rágyújtasz? - körbenéztem, s mivel mindenki aludt, gondoltam, nem fogják észrevenni, ha leszállunk a járműről. 
• Köszönöm! - fogadtam el a diáktól, majd rá is gyújtottam. - Utoljára veled cigiztem. - jegyeztem meg, mire széles mosolyra húzta a száját. - És merre tartasz a vámpíros rajzoddal? 
• Ó, már szorgalommal készül. Hoztam egy pár rajzot, amúgy. - fújta ki a füstöt, miközben folyamatosan mosolygott. - Ha bemegyünk, megmutatom őket. - bólintottam.
• Sajnálom, de itt tilos a dohányzás! - közeledett felénk egy munkásember. - A túloldalra kellene átmenni! - mutatott egy elhagyatott kavicsos járdára. 
• Rendben. - bólogattam, és jó ötletnek tartottam, hogy az a pár slukk miatt odasétáljunk. - Gondolom, itt most tökéletes.
• Neki biztosan. - ült le Peter a járda szegélyekre. - Jaj, annyira fáj a fejem. - nyavalygott.
• Hm .. hát mi tagadás, szépen megittad a maradék piát.. 
• Azt sem tudom, mikor ittam utoljára. - masszírozta a homlokát. - Ja, de.. régen.. - nevetett fel kínjában.
• Na, gyere, menjünk vissza! - fogtam meg a karját, és rásegítettem, hogy épségben felálljon. Ahogy felszálltunk a vonatra, mosolyogva néztem végig a sok tanulón, akiknek a háromnegyede aludt, a többiek pedig csendben koncentráltak a fülükbe üvöltő zenére.
• Itt vannak a rajzaim. - húzta elő a mappáját Peter, majd egyesével nézegettük meg a rajzait.
• Ezek gyönyörűek! - méregettem az összeset, majd a következő rajznál mindkettőnk válla leesett. Legalábbis az enyém biztosan.
• Oké, ez ciki. - nevette el magát Peter, és a hajával kezdett babrálni.
• Ezt.. mikor rajzoltad? - néztem a rajzra, amin én szerepeltem.
• Az.. első..napokban .. talán .. - nézett mélyen a szemembe.
• Nagyon szép. - csodálkoztam, majd észbe kaptam. - Aha! Szóval ez volt az, amit Sashával nagyon dugdostatok a pad alatt? - mosolyogtam.
• Amikor előre ültettél? Igen, ezért. - nevetett.
• Nagyon szép. És mikor akartad odaadni? - néztem rá.
• Őszintén? - pillantott rám, és eltette a rajzot. - Eszem ágába nem akartam odaadni.
• Gyönyörködni akartál benne, ugye? Mármint .. a rajzban.
• Na jó, erre nem válaszolok! - nevetett fel, majd eltette a rajzokat.

***

* Peter szemszöge*

• Baszd meg, lemaradtál! - csapkodtam az ágyat örömömben. - Hülye .. megmutattam Adamnek a rajzaim, és köztük volt az is, amit róla rajzoltam. - vigyorogtam idétlenül.
• Ne, meglátta? - nevetett fel. - És.. mit szólt?
• Azt mondta szép.. és meg akarta tartani. De biztos nem adom oda neki. - meredtek ki a szemeim.
• Peti!
• Daisy, ez az egyetlen képem róla.. de, majd odaadom neki.. - forgattam a szemeim.

Miután beértünk a kis kunyhónkba, mindenki ledobta a cuccait, és elfoglalta a helyét. Szívem szerint Daisyvel aludtam volna, de ugyebár ez nem megengedett, ezért Joellel és Martinnal kellett aludnom, ami az legelviselhetőbb megoldás volt. Persze így is egész végig Daisyt boldogítottam, a többi lányok örömére.

• Gyertek ki az udvarra! - szólt be Adam a szobába, majd mikor kimentünk, láttuk, hogy mindenki a tábortűz köré gyűlt. - Na, srácok, lányok.
• Meséljünk rémtörténeteket! - ordította az egyik srác, kissé ittasan.
• Hát, mesélj! - parancsolt rá Adam, nevetve.
• Nem ám! - tiltakozott. - A szokásosat.. mindenkitől kérdezünk, ő pedig elmondja az igazságot. 
• Jaj, srácok . - nyavalygott a tanár. - Rendben. Én kezdem .. Chris.. Mit szeretnél csinálni suli után?
• Focizni. - vágta rá a gyerek, mire mindenki egyszerre horkant fel.
• Én jövök! - kiabált be az egyik gyerek, és mélyen a szemembe nézett. - Peti! Hm.. lefeküdtél már Daisyvel? 
• Hé! - kiáltott fel a lány, mire többen nevetgélni kezdett. - Mindegy.
• Igen, nem is egyszer. - pillantottam a lányra.
• Végül is, mindent ki kell próbálni..
• Hát kurvára nem mindent .. - mormogta Chris.
• Peti .. - nézett mélyen Adam a szemembe, én pedig már tudtam a kérdést.
• Igen. - bólintottam. Rám mosolygott, majd bólintott párat, és a következő kérdésre mentünk. 
• Adam. - röhögött Chris. - Megd... lefeküdtél Mariával? 
• Annyira tudtam, hogy meg fogjátok kérdezni. - mosolygott a tanár. - Igen. - jelentette ki, mire Daisy meredt szemmel rám nézett. - Párszor. De nem vagyunk együtt, nem is voltunk, és nem is leszünk. - tette hozzá.
• Miért? Dugható csaj.
• Nem .. az .. esetem. - nyögte be és rám pillantott. Ez talán azt akarja jelenteni, hogy meleg? Miért nézett rám ennyire sejtelmesen? Sosem fogom megérteni a pillantásai értelmét, ez nekem nem megy. 
• De dugható. - röhögött Chris. 

Már teljesen sötét volt, szinte a tűz is elaludt, mi csak ittunk, beszélgettünk és nevetgéltünk. Éreztem, hogy többet nem kellene inni, de a sok beszélgetés közepette úgy csordult le az ital, mintha üdítő lenne.

• Valaki énekeljen egyet, itt van a gitárom. - huppant le az egyik tanuló, Christina pedig énekelni kezdett. Adam bájosan nézte őket, néha sandán rám pillantott, ilyenkor elfordultam, és motyogtam valamit Martinnak. Nem tudtam kiverni a fejemből a kijelentését. 
• Azt hiszem, eleget ittam. - suttogtam Daisynek.
• Szerintem is. - simogatta a hátamat, mikor a fejem a vállára döntöttem. Mindenki ivott énekelgetett, Adam egyszer csak felállt, majd mosolyogva elnézést kért, és elballagott. Talán mert részeg voltam, és bátrabb lettem, de kötelességemnek éreztem, hogy utána induljak.
• Mindjárt jövök. - álltam fel, mire Daisy visszahúzott.
• Mit csinálsz?
• Mindjárt jövök! - fogtam meg a kezét és Adam felé indultam.
• Mit csinálsz itt? - fordult meg Adam, és mélyen a szemembe nézett.
• Gondoltam.. megnézem, hova mentél. - közeledtem felé, elég ingatag állapotban. - Adam ..
• Igen. - bólintott, nekem pedig leesett az állam.
• Nem ... ezt akartam kérdezni. - lepődtem meg. - Szóval .. ezért nem az eseted Maria.. - mosolyogtam.
• Ezért rajzoltál le? - nézett mélyen a szemembe. Megijedtem. - Ezért nem örültél, hogy én tanítalak?
• Féltem. - hajtottam le a fejem.
• Én is. - mormogott. 
• De te miért? - lepődtem meg. Túl részeg voltam ahhoz, hogy felfogjam a dolgokat, tisztán.
• Peti .. - nevetett fel. Próbáltam nem rá nézni, félve pillantottam rá egy-kétszer. A szívem dübörgött. - Miért nem mész vissza a többiekhez? - bámulta a messziről észrevehető tüzet. 
• És te, miért nem jössz vissza? - néztem rá. Nem felelt, csak mélyen a szemembe nézett.  - Adam. - nyöszörögtem. Nem számítottam a reakciójára. Halvány mosoly jelent meg az arcán, majd közelebb hajolt. Először nem csinált semmit. Sorrendbe ment, mint aki nem akar semmit sem elsietni. Erős kezét a combomhoz rakta, s egy ideig a mellkasomat bámulta. Talán hallotta a szívem dübörgését? Nem mertem semmit csinálni, féltem, hogy elrontom a pillanatot. Körözött párat a combomon, majd mélyen a szemembe nézett, pár másodperc múlva pedig halvány csókot nyomott a számra. - Adam! - lepődtem meg, ás átöleltem. Talán megijedt? Nem tudom, de felállt és elindult az erdőbe. - Adam! - kiáltottam utána, majd felálltam, és felé siettem. - Hova mész? 
• Itt már nem láthat senki. - húzott közel magához, átkarolta a nyakam, és ismét megcsókolt. Az egész testem szinte remegett a boldogságtól. - Már elég régen terveztem, de most jött el a pillanat. - hagyta abba a csókot, majd magához ölelt. 
• Amikor nálad voltam, az nem volt jó alkalom? - motyogtam a mellkasába.
• Még fel kellett készülnöm rá. - puszilta meg a fejemet. 
• Mióta gondolkoztál rajta?
• Körülbelül azóta, hogy lerajzoltál.. - mosolygott.
• De jó neked.. - nyögtem be.
• Miért, te mióta? Nem azóta? - lepődött meg. - Részegen bolondabb vagy, mint alapból. - nevetett, majd ismét megcsókolt. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. Az erdő sötét volt, a szél halkan suhogott, a távolból az osztálytársaim kacagását hallottam, de ez mind semmi volt ahhoz képest, amit éreztem. Talán nem lesz semmi a dologból, talán holnapra elfelejtjük mindketten, de mégis itt ez a pillanat, amit már senki nem vesz el tőlem.  - Nem is volt rossz ötlet ez az osztálykirándulás. - nevetett fel.
• Tudtam, hogy jó lesz, de hogy ennyire.. -suttogtam, és a nyakához bújtam. 
• Peti? - hallottam messziről Daisy hangját. 
• Úristen. - fagytam le. Nem akartam, hogy kiderüljön, és a hideg tekintetemből erre Adam is rájött.
• Fuss arra. - mutatott jobbra, én pedig rohanni kezdtem, és előbb-utóbb a kunyhók háta mögött kötöttem ki. 
• Daisy? - szólította meg Adam a lányt. 
• Peti merre van? 
• Nem tudom. Nézd meg a szobában, fogalmam sincs. - válaszolt Adam teljes nyugodtsággal, én pedig a szobámba rohantam. Elővettem a rajzaimat, és azt bámultam.
• Peti! - lépett be Daisy nem sokkal később az ajtón. - Peti .. már megint sokat ittál.. és most filozofálsz. - ó, kislány, ha te azt tudnád, az előbb mennyire kijózanodtam. - Na, ne legyél szomorú! 
• Daisy, én nagyon szeretem. - nyöszörögtem neki.
• Lefeküdt Mariával, mi kell még ahhoz, hogy kiábrándulj belőle? - csattant fel a lány. - Egyszer úgy beolvasok neki, amiért így szenvedsz tőle. - dühöngött.

Miután az osztály lecsendesedett, és a legtöbb ember kidőlt, Daisy úgy döntött, ő is aludni indul. Egy fél órás trécselés után mindketten elérkezettnek láttuk az időt, hogy a saját szobánkba vonulva térjünk nyugovóra. 

• Aludni készülsz? - fogta meg a vállam Adam, ezzel a szívbajt hozva rám. A szobájába indult, én pedig automatikusan mentem utána.- Álmos vagy?
• Voltam már ennél sokkal álmosabb is. - legyintettem. Ahogy beléptem a szobájába, megcsapott a parfümjének illata. A háza is rendezett volt, de a szobája valami hihetetlen kellemes. Ritka férfi, aki úgy igazán szereti a rendet, és be is tartja azt. Legalábbis tapasztalataim szerint. - Annyira tudtam, hogy meleg vagy. - ültünk le az ágyra, egymás mellé. - Kicsit elbizonytalanodtam, amikor Mariával láttalak, de éreztem, vagy nem is tudom. 
• Nem akarom, hogy rájöjjenek. Nem azért, mert szégyenlem, hanem mert szomorú, de ez az állásomba kerülhet. És  kitudja, kinézem a tanulók feléből, hogy egyszer csak rám fogja, hogy rámásztam, azért, mert nem szimpatizálunk. És már végem is, semmi esélyem nem lenne.
• Én nem mondom el senkinek! - öleltem át.
• Tudom! - mosolygott rám, és magához húzott. - Amúgy .. láttalak már a meleg bárban! - mosolygott továbbra is, bennem meg szinte megfagyott a vér. Nem szégyelltem, de nem kellett volna megtudnia. - Csak azért nem voltam biztos abban, hogy meleg vagy, mivel Daisyvel láttalak. Nem tudtam, hogy melyikőtök miatt vagytok ott, vagy hogy esetleg csak benéztetek..
• Igen, az egy emlékezetes éjszaka volt. - masszíroztam a homlokom.
• Na, mit csináltál? - nevetett fel.
• Fogalmam sincs. Valami löttyöt ittam, amitől teljesen elvesztettem az eszméletem, és a kórházban kötöttem ki, sok-sok emberrel együtt, akik ott buliztak. 
• Amikor annyira sokat hiányoztál? - csodálkozott. - Miért, mi történt ott?
• Valamit csempésztek az emberek italába. Azt mondják, be is zárhatják a bárt .. nem tudom, miféle elmebeteg volt az.

Órákat beszélgettünk, mindenről. Ámulattal hallgattam az összes szavát, és úgy beszélgettünk, mint a legjobb barátok. El is feledkeztem, hogy valójában egy kétszer annyi idős tanárral beszélgetek, és flörtölök, mint amennyi én vagyok. De nem érdekelt. Bennem volt a félelem, hogy holnapra mindent el kell felejtenem, soha nem történik meg velem újra, de amikor megcsókolt nem érdekelt semmi, csak a jelen. Mindent elfeledtetett velem.

• Kérdezhetek valamit? - húzkodtam a pulóverem ujját.
• Persze. - bólintott, és látszólag várta a kérdésemet.
• Miért voltam velem néha olyan köcsög? - vágtam komoly arcot, mire hangosan felnevetett. - De tényleg, néha olyan seggfej voltál velem. Olyankor utáltalak.. de csak egy kicsikét. - mutattam, majd vele együtt nevettem.
• Mikor voltam én köcsög, veled? - csodálkozott, de még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést.
• Nem tudom, néha olyan bunkó voltál .. 
• Nem akartam kimutatni, hogy kedvellek. Illetve .. nem akartam egészében kimutatni. Veled is ugyanolyan szigorúnak, vagy ahogy te mondod, köcsögnek kellett lennem. - nevetett. 
• Jó, de azért ennyire nem kellene, jó? - néztem hatalmas szemeibe, amik csillogtak a sok nevetéstől.
• Rendben. Odafigyelek rád. 
• Köszönöm! - vigyorogtam az arcába, mire két keze közé vette az arcom, és megcsókolt. - Nem gondoltam volna...
• Micsodát? - húzott magához, így mindketten elterültünk az ágyon.
• Hát.. ezt az egészet.. túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. - sóhajtottam.
• Pedig igaz, elhiheted! - ölelt át, még szorosabban.

Tökéletes pillanat volt, és úgy tűnt, nem is akar véget érni. Sokáig csak feküdtünk az ágyon, és néztük a plafont. Ilyenkor még a csend is gyönyörű volt, hiszen az ő keze ölelt át, ő simogatott meg, és ő csókolta meg a homlokomat. 

* Adam szemszöge* 

Megtettem. Féltem, sőt rettegtem, de megtettem. Most itt fekszik mellettem, és olyan békésen alszik, akár egy jóllakott kisgyerek. És most csak az enyém, nincs itt Daisy, senki sincs, aki megzavarna minket. 

***

•  Te vadbarom! - ordította valaki a folyosóról, amikor kipattantak a szemeim. Miután kiabáltak egy sort, csörömpölést hallottam, ezért szinte kiugrottam az ágyból, hogy a folyosóra siessek. - Ezt nézd! - kiabált a gyerek, majd fokozatosan gyengült a hangja, ahogy meglátott.
• Mit csináltok? - bajlódtam a hajammal, hogy ne lássák, épp a kiabálásukkal keltettek fel.
• Semmit. - dugták el a piás üvegeket.
• Már most részegek vagytok? - húztam mosolyra a számat, mire megenyhültek, és tovább ittak. Miután körbenéztem a szobákban, láttam, hogy a legtöbben még aludtak, és az órámra tekintve vettem észre, hogy még csak reggel kilencre jár az idő. 

Csináltam magamnak egy kellemes reggelit, és hagytam még egy órát az alvó gyerekeknek. Folyamatosan Peter járt a fejemben. A lelkem megkönnyebbült, hiszen elmondhattam neki, amit érzek, de mégsem voltam teljesen jól. Talán mert fiatal? Nem akarom elrontani az életét. Nem akarom, hogy lekösse magát velem, de szeretném, ha velem lenne. Mit szólnának hozzá a szülei? Titokban nem lehetne tartani, de a szülei biztos tiltanák tőlem. Mit fognak az iskolában szólni? Az én szüleim mit reagálnak? Vajon boldog lennék vele? Fel tudna nőni hozzám, esetleg tudnék úgy viselkedni, ahogy ő szeretné? Semmi más nem járt a fejemben, csak ezek a bonyolult kérdések. Úgy csináltam, mintha már együtt lennénk, s jönne a kritikus pont. Hiszen mi van akkor, ha ő nem is veszi komolyan? Gyerek még, sok bolondságot elkövethet. És különben is, részeg volt.

• Szia! - nyitott be az ajtón Peti. - Zavarok? - szólalt meg félénken.
• Gyere csak be! - siettem hozzá, majd becsuktam az ajtót, és szorosan átöleltem a fiút. - Jól aludtál? Hamar eltűntél.
• Hallottam motoszkálásokat, és nem akartam, hogy meglássanak. Vagy, hogy Daisy keressen, vagy valami.. 
• Szólhattál volna. - engedtem el, majd reggelit csináltam neki, és az ágyra tettem. 
• Olyan nyugodtan aludtál, nem akartalak felkelteni. 
• Szépen elaludtunk a tegnap .. - mosolyogtam. 

Miután kényelemben megreggeliztünk, észrevettem, hogy lassan tíz órára járt az idő. Felkeltettem a maradék, még józanodó tanulót, és útnak indultunk. Próbáltam nem csak Petivel foglalkozni, ezért Jessicával kezdtem beszélni, akit követett Joel, és csatlakozott hozzánk még pár tanuló. 

• Én még mindig nem értelek.. - közeledett felém Chris.
• Christian, nem akarok Mariáról beszélni! - tiltakoztam, és ezzel szerettem volna lezárni a témát. - Beüljünk? - mutattam egy kisebb étterembe, ahol inkább nassolni és beszélgetni lehetett. - Jó napot! - köszöntem be, és utánam tömörült az alig húsz tanuló. Miután leültünk, megettünk egy-egy finomságot, és indultunk is tovább. 

A nap végére teljesen kifáradtunk, ezért jó ötlet volt metróval hazautazni, majd összepakolni a ruhákat, és este fél hétre kiérni a vasútállomásra. A vonatút majdnem két órás volt, amit szinte az összes tanuló végig aludt, s nekem is erős volt a csábítás, de akárhányszor ránéztem Petire, elmosolyodtam, és az álmosságom is elmúlt.

• Srácok, keljetek! - lökdöstem pár gyereket, akik annyira másnaposak és részegek voltak, hogy alig éltek. - Jön értetek valaki?
• Igen. - csuklottak. 
• Hazaviszlek! - suttogtam Petinek, amikor elég közel kerültem hozzá. Miután mindenkit hazafuvaroztak, Peter beült az autómba, és hozzá indultunk. Szinte nem is beszéltünk egész úton, nem tudtam, mit kezdeményezni. - Nem tudod elképzelni, mennyire megkönnyebbültem. - szólaltam meg.
• Örülök, így legalább tudom, mit érzel. - nézett mélyen a szemembe, majd megnéztem, hogy mennyire forgalmas az út, és megcsókoltam. - Ilyenkor annyira hamar hazaérünk. - sóhajtott. 
• Holnap mindketten suliba leszünk. - simítottam végig az arcát.
• De az más, ott nem olyan jó. 
• Szünetbe gyere be hozzám az irodába. 
• Daisynek mit mondok? - fintorgott. Óh, mindig csak Daisy, ez már most zavar. 
• Na, menj, pihend ki magad! - indítottam be az autót. - Holnap találkozunk! - csókoltam meg, és szorosan magamhoz öleltem. - Jó éjszakát! - köszöntem el tőle, majd becsapódott az ajtó, én pedig indultam is.

Gyorsan száguldoztam haza, hogy mielőbb ágyba kerüljek. Boldog voltam, mégis zavarodott. Akartam, de féltem. Az ágyamban feküdtem, és csak néztem a plafont, pont úgy, ahogy Petivel feküdtem az ágyon. Szinte éreztem az illatát, a bársonyos bőrét, előttem volt az egész fiú, ahogy rám mosolyog.

• Ez az, istenem, keverj csak össze! - csuktam be a szememet, szinte a fejemre húztam a takarót, s úgy próbáltam elaludni.